Elkerülték Szerbiát a férfi pólósok a vb-n

2017.02.24. 12:43

140 nappal a budapesti vizes világbajnokság kezdete előtt kisorsolták a vízilabda csoportjait.

A nőkkel kezdték, ahol a magyar válogatott az olimpiai negyedik helyének köszönhetően az első kalapba került.

Bíró Attila csapatát a C csoportba húzták, Hollandiával, Japánnal és Franciaországgal együtt.

Vagyis az előző Eb-döntő már a csoportban megismétlődik. A hollandok végül nem jutottak ki Rióba.

A férfiak Ausztrália, Franciaország és Olaszország társaságában a B csoportba kerültek. A mieink az ausztrálokkal kezdenek a Margitszigeten, akikkel a riói olimpián döntetlen játszottunk. Ha a legjobbak leszünk ebben a négyesben, rögtön a nyolc közé jutunk. A második helyezettek viszont a harmadikokkal játszanak a negyeddöntőért. Ugyanez a lebonyolítás a nőknél is.

Az olaszokkal a 2015-ös kazanyi vb-n játszott az akkor még Benedek Tibor vezette csapat, és 8-7-es vereséget szenvedett, így nem jutott az elődöntőbe. A hazai szövetség az olimpia után Märcz Tamást nevezte ki kapitánynak, aki Benedekhez hasonlóan szintén olimpiai bajnok, és éveket töltött játékosként Olaszországban. 

Az volt a legfontosabb, hogy az olimpiai címvédő szerbeket elkerülték a mieink, és az olimpián ellenünk büntetőkkel jobbnak bizonyuló Montenegrót is.

A sorsolás eredménye

NŐK

  • A csoport: Olaszország, Brazília, Kanada, Kína
  • B csoport: Új-Zéland, Dél-afrikai Köztársaság, Spanyolország, Egyesült Államok
  • C csoport: Japán, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Franciaország
  • D csoport: Ausztrália, Oroszország, Kazahsztán, Görögország

FÉRFIAK:

  • A csoport: Brazília, Montenegró, Kazahsztán, Kanada
  • B csoport: Franciaország, Ausztrália, Olaszország, MAGYARORSZÁG
  • C csoport: Spanyolország, Szerbia, Görögország, Dél-afrikai Köztársaság
  • D csoport: Egyesült Államok, Japán, Horvátország, Oroszország