Egy nappal a vb után váratlan lemondás az úszószövetségben

2017.07.31. 17:30

A Magyar Úszó Szövetség elnökségi ülésén a tagok kézhez kapták ellenőrző testületének vezetőjének, Pósa Józsefnének a lemondását.

A januárban kormányzati hátszéllel megválasztott Bienerth Gusztávnak így rendkívüli közgyűlést kell összehívnia. Ezen a közgyűlésen bármi a napirendre kerülhet, akár egy tisztújítás is. 

Az elnökség 15 tagjából csak tízen vannak jelenleg, közülük a pletykák szerint négyen írásban már megfogalmazták lemondásukat, azaz ha az ellenőrző testület vezetője nem adja be a lemondását, ők tették volna meg ezt.

A lemondás egyidejűleg azt jelenti, hogy 15-30 napon belül közgyűlést kell összehívni, vagyis a vb sikerei elég valószínű, hogy eltörpülnek mostantól, és a hatalmi harc kerül előtérbe.

Bienerth Gusztáv a vb-n nem adott egy érmet sem, míg például az a Csurka Gergely, aki előmenetelét a nemzetközi szövetségnél (FINA) megakadályozta volna, igen.

A magyar elnöknek felajánlották a 4x200-as váltónál a pódiumra lépést, de nem fogadta el.