Vagy a világ változott nagyot, vagy Lady Gaga

GettyImages-617714728

Lady Gagát lehet imádni, nem kedvelni, nem érteni, vagy egyszerűen csak semmibe venni, de az kétségtelen, hogy a kétezres évek egyik legnagyobb popsztárja. Volt. Akármennyire is imádta a világ az évtized elején, 2016-ra valahogy már kevesebb figyelem irányult rá. De erről nemcsak az tehet, hogy a sztratoszféráig jutottak olyan sztárok, mint Taylor Swift, Beyoncé, vagy Rihanna, hanem az is, hogy Gaga például a legújabb albumával tudatosan próbál ettől az egésztől eltávolodni. Mind marketingben, mint hangzásban. Többek között ilyesmikről beszéltünk a Kultrovat podcast első zenés kibeszélőjében.

Az október végén megjelent Joanne furcsa egy album: Lady Gagától megszokott döngölős, könnyen dúdolható slágerek nincsenek rajta, remek számok viszont igen. Köszönhető annak, hogy teljesen más közreműködőket választott ehhez a lemezhez, mint az előzőhöz. David Guettát és Will.I.Amet lecserélte az amerikai alterpápa Beckre, a jelenlegi hipszterkedvenc bárénekes Father John Mistyre és mindenekelőtt Mark Ronsonra.

De miért csinálja ezt? Teljesen maga mögött hagyta ezzel a nyers húsból kirakott ruhák korszakát? Vagy egyszerűen 2016-ban már nem pálya polgárpukkasztani? Erre keressük a megfejtést a Kultrovatban.

Ez miért is jó?

Podcastot hallgatni nagyon jó. Hosszú utazásokon, amikor már az összes zenénket rongyosra hallgattuk, és kiolvastuk a könyvet, és egyébként is ráz a busz/vonat, és összefolynak a betűk. És míg olvasni csak nehézkesen, podcastot hallgatni vezetés közben is lehet, sokkal jobb élmény mint bármelyik kereskedelmi rádió reklámszüneteit nyomogatni. Podcastot hallgatni futás és edzés közben is nagyon hasznos, mert így szellemileg nem vész kárba az az idő sem, amit a testedzésre fordítunk. Podcastot hallgatni takarítás és mosogatás közben is nagyon élvezetes, úgy elszáll az idő, mintha sosem lett volna. Sőt, ha nem olyan a munkája, mint nekünk, hogy szavakat kell egymás mögé rakni, hanem mondjuk pixeleket vagy dobozokat, akkor még munka közben is csak úgy szalad vele az idő. 

Az eddigi Kultrovat podcastok:

#1 Pilot: Az Oscar-gáláról

#2 Zányi Tamás, az Oscar-díjas Saul fia Golden Reel-díjas hangmérnöke

#3 Széll Tamás, a Michelin-csillagos Onyx Bocuse d'orra készülő séfje

#4 Madarász Isti, Ridley Scott és Tom Hanks jó barátja, a Hurok rendezője

#5 Mautner Zsófi, Magyarország főzőnője

#6 Tövisházi Ambrus, zenei producer (Amorf Ördögök, Erik Sumo Band, Liza, a rókatündér-filmzene)

#7 Kultrovat podcast az Emmy díjátadóról és a nyár legjobb sorozatairól

#8 Kultrovat podcast az amerikai sorozat premierekről

#9 Kultrovat podcast a Westworld című sorozat első részéről

#10 Kultrovat podcast a Lány a vonaton című filmről

#11 Kultrovat podcast a The Walking Dead című sorozat 7. évad 1. részéről

Ne maradjon le semmiről!