Távozik az Origo kiadójának vezérigazgató-helyettese

2017.07.18. 18:31

Távozik az Origo.hu-t is kiadó New Wave Media Zrt.-től Tókos Lóránt, a cég általános vezérigazgató-helyettese – írja a 24.hu, hozzátéve: Tókoson kívül már beadta a felmondását Rottek Márton, az informatikai fejlesztési vezető, valamint Magyarfalvi Éva, a vállalat kereskedelmi vezetője is.

Nemrég derült ki, hogy Matolcsy György fia, az eddig a bútorüzletben tevékenykedő Matolcsy Ádám, pontosabban az általa vezetett Magyar Stratégiai Zrt. vette meg a New Wave Media Group Zrt.-t, amely cég az Origo Media és a például az állami pénzekkel titokban kitömött, majd ennek kiderülésekor lényegében szétrobbant VS.hu-t kiadó New Wave Media egyesítéséből jött létre tavasszal.

A 24.hu úgy tudja, hamarosan további felmondások is várhatóak, mármint továbbiak ahhoz képest, hogy márciusban két hullámban rúgtak ki az előző érában érkezett újságírókat, majd felmondott a teljes tech rovat, majd a fotórovat vezetője, a tévérovat egy tagja, a gasztrorovat egyetlen tagja, majd a sportrovat három legrutinosabb újságírója. Ki tudja, miért: Matolcsy Ádám ugyanis elmondta, az Origóból nem lett propagandaoldal, ezt csak a konkurensek mondják, hogy lejárassák ezt a jó kis lapot.

Tókos Lóránt a Magyar Telekomnál kezdte a karrierjét, később a tartalomszolgáltatásokkal foglalkozó Mobilpress Zrt. igazgatóhelyettese lesz, majd 2007-től az M Factory Zrt. portál- és tartalomigazgatója volt. 2011-ben az M Factory beolvadt az Origóba, ekkor lett lapigazgató. Ő felelt a Postr nevű blogfelületért és a Videáért, valamint a mobilszolgáltatásért. Tókos egy idő után vezérigazgató-helyettes lett, majd a cégnyilvántartás alapján cégvezetői jogkört is kapott, és önálló aláírási jogosultsága lett Száraz István vezérigazgató mellett - írja a 24.hu.

Ne maradjon le semmiről!