Felmondott egy teljes rovat az Origóban

2017.03.03. 14:09
Miután a hét elején kirúgtak hét embert, az Origo teljes Techbázis rovata felmondott.

Önként távozott pénteken az Origo Techbázisának mindhárom tagja. Mostantól március végéig tartó felmondási idejüket töltik – tudta meg az Index.

Információink szerint a rovat tagjainak kirúgását a vezetőség nem tervezte, bár az Origo csütörtöki értekezletén elhangzott: olyan emberekkel szeretnének együtt dolgozni, akikkel ez könnyedén megy. Úgy tudjuk, ennek szellemében a rovat egyik tagját a vezetőség marasztalta is.

A rovat egyik távozó tagja úgy indokolta a felmondást: „Nem értettünk egyet az Origo új irányvonalával, ráadásul mi sem tudtunk könnyen és egyszerűen együtt dolgozni az új vezetéssel, ahogyan ők sem tudtak velünk, és ez is el is hangzott korábban egy értekezleten.”

A három újságíró együtt készül egy másik portálhoz igazolni.

Ahogy arról beszámoltunk, szerdán négy, csütörtökön három újságírót rúgott ki az Origo, és már akkor várható volt, hogy emiatt többen felállnak a bő fél éve tulajdonost váltott, a kormánypropagandának egyre több, minden másnak egyre kevesebb felületet biztosító portáltól.

Ne maradjon le semmiről!