Sebestyén Balázs kikészült, megfenyegették

2016.11.21. 09:44 Módosítva: 2016.11.21. 09:58

Minden ellenkező híresztelés ellenére a Morning Show-t gyártó és annak műsorvezetőjeként is szereplő Sebestyén Balázs nem tárgyal senkivel a műsor átvételéről, hiszen a szerződés lejártáig ezt nem is teheti – írtuk múlt héten. Nos, a szerződése azóta szombaton lejárt, arról azonban még mindig nem tudni, hogy Balázs tárgyal-e bárkivel is. Korábban elterjedt, hogy a Rádió 1-hez, Andy Vajna kormánybiztos, kaszinó- és TV2-tulajdonos rádiójához megy.

Vasárnap este Balázs már az ATV esti műsorában, a Frizbiben lesz látható, ahol Hajdú Péterrel beszélget. A felvétel már megvolt, elmondta, hogy bár végül el tudtak köszönni a közönségtől, a történtek nagyon megviselték őt és a stábot is.

„McNutt arról tett tanúbizonyságot, hogy az élő fába is beleköt. Nyugodtan tesz tönkre idegileg, lelkileg, mindenhogy családos embereket, akik ebben a stábban dolgoznak. Neki semmi sem szent, elég csak megnézni, hogyan bántak el velünk. Ez lelkileg rettenetesen megterhel mindenkit. Kikészített az, hogy menjünk, ne menjünk, kellünk, nem kellünk. Ez az ember imád mások idegeivel játszani” – idézi Sebestyén Balázst a Blikk. 

„Az egész ország hallotta, hogy kolléganőink elsírják magukat az adás végén. Ők azért nem Jászai Mari-díjas színésznők, nem eljátszották, mélyen megérintette őket. Ennél nem is kell súlyosabb bizonyíték, hogy lelkileg mennyire kikészültek” – folytatta a műsorvezető, és hozzátette, ők azért tartották magukat.

Kicsit több dolog is kiderült azonban a konfliktusról, mint eddig tudtunk. Balázs azt mondta, McNutt megvádolta őt, hogy másokkal tárgyal, és erre bizonyítéka van. Balázs azt is mondta, ha akar, pereljen, úgysem fog semmit elérni. 

El tudjuk képzelni a Rádió 1-et. Vajnával kiváló viszonyban vagyunk, szoktunk beszélni. Ha úgy keresnek, hogy „ti kelletek nekünk, és úgy csinálhatjátok, ahogy szoktátok”, akkor elgondolkodunk rajta

– mondta Sebestyén Balázs.