Varnus Xavér: Ha van merszed, állj elő, merd a szemembe mondani

2017.11.16. 22:36 Módosítva: 2017.11.17. 15:26

A múlt héten névtelen telefonáló hívta élő adásban a Hitrádió egyik műsorvezetőjét, Cseszkó Tamást, és Varnus Xavér nevét ki nem mondva, de személyét az orgonista szerint „felismerhetően körülírva” azt állította, hogy a rendszerváltás előtt, mikor ő 15 esztendős volt, Varnus Xavér, aki akkor már hatalmas hírnévnek örvendett az országban, egy vidéki városban, mint fiatal pályakezdő muzsikussal, együtt koncertezett vele, és a koncert utáni éjszakán, kedélyes beszélgetés közben, több ízben is szexuális ajánlatot tett neki. (A beszélgetést eredetiben itt lehet meghallgatni.)

Varnus Xavér most a Facebookon reagált a névtelen vádakra. Beazonosítva és megnevezve a telefonálót, Mérei Tamás csellóművészt. Állításait több ponton cáfolta, és

arra kérte, álljon ki a nyilvánosság elé, vállalja névvel a vádjait.

Az orgonista azt írja: tekintve, hogy Kanadában élő magyar disszidens volt, egykori, illegális külföldön maradása okán csakis az ötéves elévülés végén, vagyis 1989 utolsó napjaiban jöhetett először vissza Magyarországra.

„Kanadai útlevéllel érkeztem Ferihegyre, benne érvényes magyar vízummal, november 29-én. Vagyis az állítás, mely szerint a rendszerváltozás előtt vele koncerteztem volna, nettó hazugság, hiszen sem nem voltam Magyarországon, sem pedig nem voltam idehaza híres."

Első nyilvános koncertjét 1990. április 20-án adta a budapesti Egyetemi templomban, majd második és harmadik koncertje 1990 augusztusában volt a Mátyás-templomban, amelyet a Magyar Rádió is felvett.

Mindezeket a tényeket azért írtam le, mert ha az illető oly pontosan emlékezett arra, hogy ez a rendszerváltás előtt, 15 éves korában történt, feltételezve azt, hogy tisztában van saját születési dátumával, vagyis tudja, hogy melyik esztendőben volt 15 esztendős, eleve hazudott

– írja a zenész.

Varnus azt írja, tudja, ki volt a „névtelen” betelefonáló, posztjában meg is nevez egy szombathelyi csellóművészt, Mérei Tamást, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar korábbi igazgatóját. Akit, mint az orgonista felidézi, százmilliós pénzügyi visszaélés gyanúja miatt 2015 januárjában azonnali hatállyal kirúgtak, és ellene rendőrségi vizsgálatot indítottak.

Frissítés: Cseszkó Tamást elértük, aki annyit kért, a cikkben jelezzük, hogy büntetlen előéletű. (Bár ez nem mond ellent Varnus Xavér állításának, miszerint első fokon elítélték.) 

„S mit tesz a véletlen: pont az a Cseszkó Tamás készítette vele ezt az interjút, ki hitrádiós műsorvezetése mellett hosszú ideig munkatársa volt mint a Szombathelyi Szimfonikusok sajtósa, s akit idén áprilisban ítéltek el első fokon egyéves, felfüggesztett börtönbüntetésre a Szombathelyi Járásbíróságon, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalásért és egyéb bűncselekményekért. Vagyis ők a vádlóim."

A történet Varnus Xavér szerint a valóságban így zajlott le:

„1992 nyarán felhívott ismeretlenül Mérei Mária csellista, aki azév nyarán alakította meg Musica Pannonica kamarazenekart (ennek cégbejegyzése 1992 nyarán történt), s felkért, vegyek fel egy közös lemezt zenekarukkal a szentgotthárdi apátságban. Ezt el is készítettük 1992 őszén, Petró János vezényletével, hangmérnöke Kondás Ferenc, zenei rendezője Osváth Zoltán volt."

Életében először, 1992 őszén találkozott az őt vádló férfival, aki 19 esztendős volt ekkor, és zeneakadémista. „Láthatólag nagyon rajongott irántam, talán túlságosan is, de helyesen mondja: valóban nem történt közöttünk semmi. Mivel párkapcsolatban éltem, s ezekben a napokban akkori élettársam is velem volt, mint ahogy ő is megemlítette az interjúban. Beszélgettünk vele is, másokkal is, felvettük a lemezt, siker lett, vele kettesben soha nem játszottam."

Utána sokáig egyáltalán nem találkoztak. Legközelebb 2014-ben, amikor vádlója már igazgatóként, nem akarta beengedni a szombathelyi Bartók Terembe Szulák Andreával való közös koncertjét. „A szervezők megkerülték őt, a koncert létrejött, s ő háttérbe húzódott. Úgy látszik, várt a leszámolásra."

„Vádollak téged mindenki előtt, mert az interjúban jóval fiatalabbnak hazudtad magad, és ráadásul soha el nem hangzott szavakat adtál a számba, hogy engem eláztass. És mert gyáva voltál ahhoz, hogy névvel-arccal vállald e hazugságokat. Hát persze, hogy gyáva voltál, hiszen ordas módon hazudsz. Ám, vesztedre, a tényeket, dokumentumokat, évszámokat nem lehet büntetlenül hamisítani. Tehát, ha van merszed, állj elő, s merd a szemembe mondani mindezt. A média nyilvánossága előtt" – írja posztjában Varnus Xavér.

„Ugyanezt üzenem minden leendő anonim rágalmazónak, akár te vagy, akár más: álljatok ki szemtől szembe, ne névtelen levelekben, névtelen rádióinterjúkban akarjatok legyilkolni valakit. Én nyíltan vállaltam magam sok évvel ezelőtt. Pont azért, hogy a rágalmazás mocska ne tudjon beszennyezni. Nem én voltam a szeplőtelen fogantatás – sok szerelmem és kapcsolatom volt. De törvénytelenséget soha nem követtem el, és átlátható volt az életem. Vállaljátok hát a neveteket, bizonyítsátok a tényeket, hozzátok a tanúkat, pontos évszámokat, ellenkező esetben nem csak a jog szigorával fogtok találkozni, merthogy azzal most már biztosan szembe kell néznetek, de az erkölcsi megvetéssel is, amely a másokat elveszejteni akaró morális hullákat sújtja."

Frissítés 1: Reagált Mérei Tamás

Varnus Xavér nyilatkozata után megkerestük Mérei Tamást is, a csellistát, aki a rádióban névtelenül vádolta az orgonistát. Bár arra az állításra nem reagált, hogy Varnus Xavér szerint nem lehetett 15 éves találkozásuk időpontjában, hiszen akkor az orgonista nem volt Magyarországon, amellett továbbra is kitart, hogy kiskorú volt, és szerinte az eset korábban történt, mint azt Varnus Xavér állítja.

Pontokba szedett közleményét az alábbiakban közöljük:

  • „V. X. megnyilatkozása jól illik abba a sorba, ami a többi zaklatóra is jellemző, nem is érti, hogy mi a probléma. Tényeket ferdít el, másokat hibáztat ahelyett, hogy mélyen magába nézne.
  • V. X. egy lemezfelvételről beszélt, az általam elmondott történet viszont korábban történt, amikor még kétségtelenül kiskorú voltam.
  • A zaklatás szempontjából viszont véleményem szerint teljesen mindegy, hogy valaki felnőtt vagy kiskorú, ha olyan szituációba kerül, amely számára kényelmetlen, szabadulni szeretne belőle, és nem tud a helyzettel mit kezdeni, az értelmezésem szerint zaklatás.
  • V. X. pechére voltak mások is ezeken a napokon a helyszínen, egyikükkel sikerült az imént beszélnem, az ominózus éjszaka egy részénél ő is jelen volt, és megerősítette az általam elmondottakat.
  • Az interjúban a hallgatókra való tekintettel nem osztottam meg minden részletet, de jelezném, hogy V. X. több különböző szexuális tevékenységi formára próbált rábeszélni, és egyéb verbális és nonverbális zaklatásnak voltam kitéve a szó szoros értelmében.
  • V. X. tipikus példája az áldozathibáztatásnak. A múltamban turkál, azt állítva, hogy eljárás indult ellenem, pedig nem történt ilyen. Azóta köztudott, hogy az általam vezetett intézményben történt adminisztrációs kifogások miatt egyéves rendőrségi vizsgálat zajlott szigorú ügyészi felügyelet mellett, mely megnyugtató eredménnyel zárult, kiderült, hogy egyetlen vádpont sem állja meg a helyét, bűncselekmény hiányában elutasították a feljelentést.
  • V. X. egyúttal a Hitrádió műsorvezetőjének hitelességét is megpróbálja megkérdőjelezni. Vélhetően a Google-ban található álhírportálok cikkeire hagyatkozik, a valóság ugyanis az, hogy Cseszkó Tamás az imént mutatta meg az erkölcsi bizonyítványát, melyben világosan szerepel, hogy büntetlen előéletű.
  • V. X.-et tudatosan, nem gyávaságból nem neveztem meg. Célom az volt, hogy felhívjam a társadalom figyelmét az ilyen típusú zaklatásokra is."

Frissítés 2: Reagált Varnus Xavér

Megkerestük az ügyben és vádlójának állításaival kapcsolatban Varnus Xavért is, aki az Indexnek szintén pontokba szedett közleményben reagált.

„Mérei Tamás válaszában csupán a tényekre nem válaszolt. Én viszont feltennék pár kérdést neki, pont azzal a logikával, amellyel majd a bíróságon is találkozik.

  • Pontosan melyik esztendőben volt 15 éves, vagyis mikor született? 
  • Azt állítja, hogy már 1992 előtt találkoztunk. Ki által? Ki mutatott be bennünket, és hol? 
  • Tekintve, hogy első vidéki turném 1991 nyarán indult, pontosan melyik esztendőben, melyik településen történt az átbeszélgetett este, melyik templomban volt az említett két koncert, mit játszottunk, ki működött még közre? Illetve azok, akik este is velünk maradtak, milyen minőségben voltak jelen? Közreműködtek talán a koncerten? 
  • Rádióinterjújában azt mondta, hogy az éjszaka kritikus perceiben már csak kettesben voltunk. Mostani válaszában már szaporodott a jelen levők száma, mostanra már volt egy tanúja beszélgetésünknek. A rádióinterjúban hazudott, vagy most?
  • A rádióinterjúban maga állítja, hogy abúzus nem érte. Ehhez képest újabb válaszában zaklatónak nevez. Akkor hát zaklattam, vagy nem? Ideje eldönteni.
  • E nyilatkozatában azt állítja, hogy verbális és nonverbális zaklatásnak volt kitéve. Ennek ellenkezőjét állítja a rádióinterjúban, amikor is azt állítja, hogy fizikailag nem közeledtem hozzá. Mikor hazudott?
  • Azt állítja, hogy nem indult vizsgálat ellene. Mivel egykori kirúgása nagy hírt kapott, csak egy sajtóterméket idéznék: tehát volt ellene vizsgálat? (A vizsgálat tényét maga Mérei sem tagadta – a szerk.)
  • Azt állítja, hogy megkérdőjelezem az interjút készítő Cseszkó Tamás morális hitelességét. Ugyanarról a Cseszkó Tamásról beszélünk, akit jogerősen felfüggesztett börtönre ítéltek, s akiről ez a cikk jelent meg? Tehát elítélték az említett Cseszkó Tamást?
  • Az interjúban nem a zaklatás társadalmi kérdéséről próbál vitát kezdeményezni, hanem üvöltően homofób propagandát folytat, már-már putyini nyíltsággal. Gyanítom, ez az egész, hazugságokkal terhelt interjú csak azt a célt szolgálta számára, hogy világgá üvölthesse a mássággal szembeni indulatait. Utolsó kérdésem: gyűlöli a melegeket és a biszexuálisokat?”

Frissítés 3: Mérei megint reagált

A Varnus Xavér fb-posztjára adott reakcióra adott reakcióra reagált Mérei Tamás egy további, neki küldött reakcióval kiegészítve közleményét. Azt írja, ahogy azt a rádióinterjúban is jelezte, állításait hajlandó a bíróságon is bizonyítani.

"V.X. tudatosan játszik a dátumokkal, szavakon lovagol azzal a céllal, hogy bebizonyítsa, már nem voltam kiskorú az ominózus éjszakán. Továbbra is határozottan állítom, hogy az engem ért inzultus idején kiskorú voltam, ugyanakkor kérdezem én, mennyivel lenne jobb a helyzet, ha felnőtt embert ért volna a zaklatás?

V.X. célja a terelés és a hiteltelenítés. Jöjjenek a tények! A szombathelyi református templomban mutattak be minket egymásnak, jelen volt a Savaria Szimfonikus Zenekar karnagya, a református lelkész és a szüleim is. A közös koncertjeink nem a turné részei voltak, V.X. őrségi templomokban orgonált, többek között Nagyrákoson, Őriszentpéteren és Szentgotthárd településeken. (Egy 2014-es interjúban maga Varnus Xavér is visszaidéz egy 1989-es szentgotthárdi koncertet, és megemlíti, hogy az akkor készített felvételen Mérei Tamás édesanyja is játszott - a szerk.) 

Ezek V.X. szólókoncertjei voltak, jómagam egy-két szám erejéig működtem közre két koncerten is. Az orgona melletti erkély volt a színpad, itt zenélt V.X. ahogy jómagam is, valamint egy másik ifjú művész pedig hegedűn működött közre. Ő egyébként velünk maradt az ominózus este elején és immáron megkaptam írásbeli nyilatkozatát, melyben vállalja, hogy a bíróság előtt is megerősíti V.X. szexuális tartalmú közeledését. Az éjszaka kritikus perceiben már csak ketten voltunk, az este elején azonban ez a szemtanú jelen volt, idézem a hozzám írásban is eljuttatott nyilatkozatát:

>>Én, B.G. az alábbiakról nyilatkozom: A Hit Rádió 2017. november 6-án sugárzott Hit Live című műsorában megszólalt egy névtelenséget kérő férfi, aki arról beszélt, hogy egy világhírű orgonaművész őt is zaklatta. Az interjút meghallgatva felismertem a történet szereplőit, mivel az ominózus napokon jómagam is a helyszínen tartózkodtam és többször szem és fültanúja voltam Varnusz Xavér orgonaművész szexuális témájú értekezéseinek. Arra is emlékszem, hogy az áldozat az őt ért incidens másnapján beszámolt nekem arról, hogy mire próbálta rávenni a zaklatója. Állításaimat egy esetleges bírósági per során is vállalom.<<

Megjegyezném továbbá, hogy az eset egy őriszentpéteri családi házban történt, mely egy orgonista lány családjáé volt. A vizsgálat tényét ahogy az Index korrektül megfogalmazta, magam sem tagadtam, rendőrségi vizsgálat - ahogy V.X. írta - viszont nem indult ellenem. V.X. utolsó kérdése tipikus példája a >>homoszexuális kártya<< kijátszásának. Természetesen nem gyűlölöm a melegeket és a biszexuálisokat, ám mint a társadalom tagjai, nekik is vállalniuk kell a felelősséget az olyan szörnyűségekért, mint amilyet V.X.  elkövetett. Megjegyezném továbbá, hogy az ügy kirobbanása óta folyamatosan keresnek telefonon és a közösségi portálon is jó szándékú polgárok. Az ő történetük alapján egyre inkább úgy tűnik, hogy nem én vagyok az egyetlen áldozat.

 V.X. az próbálja sugallni, hogy nem ért zaklatás. Akkor most jöjjenek az én kérdéseim!

- Miért aludtunk volna az Őrségben, ha nem azért, mert előtte együtt játszottunk?

- Kérte-e az éjszaka folyamán, hogy hadd elégítsen ki orálisan?

- Kérte-e az éjszaka folyamán, hogy hadd elégítsen ki kézzel?

- Kérte-e az éjszaka folyamán, hogy végezzünk közös önkielégítést?

- Elővette-e az éjszaka folyamán a nemiszervét?

- Létesített-e szexuális kapcsolatot azonos nemű férfival másnap egy erdőben, a szabad ég alatt?

Bizonyára a Tisztelt Olvasók is megértik, hogy a továbbiakban nem kívánok reagálni provokatív kérdésekre, hiszen bármennyire is erőlködik V.X., a tények tények maradnak. Szomorú, hogy meglátásom szerint nem is érti, hogy mi a valódi probléma. Nyilván közel három évtized távlatáról nem emlékezhetek minden adatra pontos részletességgel, de ettől még megtörtént, ami megtörtént. Azzal, hogy a nyilvánosság elé álltam, az volt a célom, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő a jövőben."

Frissítés 4: Varnus Xavér megint reagált

Újabb levél érkezett Varnus Xavértól:

"Kedves Tamás, Mint minden súlyos állítás esetén, itt is a tények számítanak. Te 15 évesnek állítottad be magad az rádióinterjúban. Mikor is születtél? Ha jól tudom, 1973 augusztusában. Vagyis 15 esztendős 1988-ban voltál. Tudod, hogy hol laktam én akkor? Egy St-Donat- de-Montcalm nevű kanadai falucskában, a feleségemmel és a fiammal. Nem volt még sem kanadai útlevelem, már magyar sem, és lehetőségem sem, hogy az általam illegálisan elhagyott Magyarországra visszatérjek. Első beutazási engedélyemet 1989 legvégén kaptam meg. Számoljunk csak! Akkor már 16 és féléves voltál. Magyarországon semminemű koncertem nem volt 1990. április 20-ig, amikoris a budapesti Egyetemi templomban játszottam, tehát addig fizikai lehetetlenség lett volna, hogy együtt zenéljünk. Te mondod az interjúban, hogy mikor megismertél, már híres művész voltam, túl a Mátyás-templomi koncertemen, túl hanglemezfelvételeimen.

Első Mátyás-templomi koncertem 1990 augusztusában volt, és ugyanennek az évnek a végén jelent meg az első lemezem. Ekkor már 17 és féléves voltál. De még ekkor sem ismertük egymást. Még mintegy másfél évig. Valóban a szombathelyi református templomban találkoztunk először, zenekari próbán, 1992 nyarán. Ezt az bizonyítja, hogy próbánk karmestere, Petró János 1991 végén mondott le a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar karmesteri pozíciójáról, s pont a hozzá hűséges, régi tagokból hozta össze anyád a Musica Pannonica kamarazenekart, egy évre rá. E zenekarral próbáltunk a koncertre, amely 1992. októberben volt a Savaria Szállóban (arra a koncertre érkezett Hollandiából az első digitális orgonám) és a lemezfelvételre, amelyet 1992 szeptemberben készítettünk el a szentgotthárdi apátságban. A szombathelyi református templomban nem találkozhattunk 1991-ben, mert akkor még a cégjegyzék szerint 1992-ben bejegyzett Musica Pannonica zenekar meg sem alakult. Miért próbáltunk volna 1991-ben a szombathelyi református templomban ha csak egy év múlva vettük fel a lemezt? Ez mennyiben életszerű? Vagyis 1992-ben találkoztunk először, amikor már 19 éves voltál.

Igen, a felvételek alatt valóban egy őrségi házban lettünk elszállásolva. Igen, többedmagunkkal, így B.G. barátoddal is beszélgettünk vacsora közben, s után. Hogy lehet, hogy ameddig a múlt heti interjúban azt mondtad, hogy semminemű abúzus nem ért Téged, csupán jó hangulatban beszélgettünk, amelyben én ajánlatot tettem Neked, ezen a héten már zaklatásra is emlékszel? Te azzal zárod nyilatkozatodat, hogy három évtized múltán már nem emlékezhetsz pontosan a történtekre, évekre. Mégis, amikor névtelenül vádaskodni kezdtél, még halálpontosan emlékeztél arra, hogy 15 éves voltál, s hogy mindez a rendszerváltozás előtt történt. Felméred azt, hogy mekkora különbség van jogilag-morálisan a két állítás között? Mi a bűn? Ha valaki azt mondaná Neked 19 évesen, hogy van-e kedved a játékhoz, s Te azt válaszolod, hogy nem? Ugyan ez sem történt közöttünk, de amíg ez az utóbbi legfeljebb suta ajánlattevés, a másik hamis vád. Elvárom Tőled, hogy bocsánatot kérjél. És ezzel a magam részéről le is szeretném zárnám ezt a parttalan és mindenki számára oly szomorú vitát."