Louis CK akaratuk ellenére maszturbált nők előtt

2017.11.09. 21:38

Louis CK (született Székely) amerikai standup komikus, rendező, színész, író, producer a vádak szerint többször maszturbált, vagy akart maszturbálni nők jelenlétében a New York Times cikke szerint.

Az első eset 2002-ben történt, amikor felhívta Dana Min Goodmant és Julia Wolovot (mindketten komikusok) a szobájába egy coloradói fesztiválon, majd megkérdezte, hogy előveheti-e a péniszét. A nők nem vették komolyan a kérdést, erre CK meztelenre vetkőzött, és elkezdett előttük maszturbálni. Miután elélvezett, a két nő elmenekült a szobából.

2003-ban Abby Schachner felhívta telefonon a férfit, de hallotta, hogy a beszélgetés közben önkielégít. Rebecca Corry-tól 2005-ben egy tévésorozat forgatásán kérdezte meg, hogy maszturbálhat-e előtte az öltözőjében. Schachner nemet mondott.

001
Fotó: outnow.ch

Az utóbbi esetet megerősítették a tévésorozat producerei, Courteney Cox és David Arquette is. Az ötödik eset egy meg nem nevezett nővel történt a kilencvenes években, a Chris Rock Show forgatásán, CK rendszeresen arra kérte, hogy nézze őt maszturbálás közben. A nő belement.

A New York Times cikke azzal ér véget, hogy két nőtől is bocsánatot kért évekkel később, Schachnertől 2009-ben, Corry-tól 2015-ben. Az előbbinek azt írta, hogy 

Ez egy nagyon rossz korszak volt az életemben, és sajnálom.

CK viselkedéséről nagyon sokáig terjedtek pletykák, a maszturbálós történet név nélkül terjedt, míg a komikus egyik szintén komikus ismerőse, a nyersebb és agresszívabb Doug Stanhope félig-meddig magára vállalta. CK határozottan került minden kérdést, ami a lehetséges zaklatásra vonatkozott volna, és még akkor sem nyilatkozott, amikor Tig Notaro, a One Mississippi című sorozat (aminek CK a producere) alkotója is szóvá tette, hogy nem minden kóser a komikus körül.

Louis CK 2016-ban Budapesten is fellépett a Kongresszusi Központban, teltház előtt.

Csütörtökön tartották volna a premierjét Louis CK legújabb filmjének, az I Love You Daddy-nek, de pár órával az esemény előtt, feltehetőleg a New York Times cikkére várva lefújták az egészet. Az I Love You Daddy CK harmadik rendezése, a tervek szerint 2018-ban Magyarországon is bemutatják, az előzetesét itt lehet megnézni. CK lemondta a szereplését Stephen Colbert beszélgetős műsorában is.