Kimenti Katalóniából a cégeket a spanyol kormány

2017.10.06. 11:04

Valutaváltó

Update: A cikkünk megjelenése óta a spanyol kormány ki is adta a rendeletet, amely egyszerűbbé teszi a spanyol cégeknek, nemcsak a bankoknak, hogy székhelyüket Katalóniából Spanyolország más területeire tegyék át. A kormány lépése komoly csapást jelenthet az elszakadását tervezgető régió gazdaságának.  

Korábban névtelen forrásokra hivatkozva a Reuters azt írta, hogy a  spanyol kormány pénteken ki fog adni egy rendeletet, amely megkönnyíti a katalán központú spanyol bankoknak, hogy a székhelyüket máshová tegyék át. A hírügynökség forrásai szerint a rendeletet kifejezetten az ország harmadik legnagyobb bankjára és Katalónia legnagyobb cégére,  a barcelonai székhelyű Caixabankra írták, de más bankok is kihasználhatják a lehetőséget. 

A rendelet lényege az, hogy a bankok anélkül tehetik át a székhelyüket máshová, hogy ahhoz a részvényeseik beleegyezését kellene kérniük, így nem kell közgyűlést összehívni és szavazással vacakolni. A sietség azért fontos a spanyol kormánynak és bankoknak, mert Carles Puigdemont katalán elnök a héten arról beszélt, hogy a régió napokon belül kikiálthatja függetlenségét. A cégek menekülése elég nagy csapás lenne a spanyol GDP ötödét kitevő Katalónia gazdaságának, az elmenekült nagyvállalatok ugyanis értelemszerűen nem ott fizetnek majd többet adót. 

A Caixabank igazgatótanácsa a Reuters szerint pénteken összeül, hogy eldöntse, elmenekül-e a politikai puskaporos hordónak számító Katalóniából.

Az ötödik legnagyobb spanyol bank, a szintén katalán központú Banco Sabadel viszont már csütörtökön eldöntötte, hogy Alicantéba költözik.

Az Independent azt írja, hogy a katalán borkülönlegességnek számító cavát gyártó Freixenet vezetése is gondolkodik, hogy elköltözteti a céget a régióból, a telekommunikációban utazó Eurona és a biotechnológiával foglalkozó Oryzon pedig már át is tették a székhelyüket Spanyolország más részeire. 

A katalán kormány Santi Vila vezetésével felállított egy válságbizottságot, amelynek az a feladata, hogy megakadályozza a cégek tömeges elvándorlását a függetlenedni akaró régióból. Hogy mennyire sikerül majd megnyugtatni a cégeket, az kérdéses, a katalán vállalati lobbiszervezet, a Cercle d'Economia korábban azt nyilatkozta, hogy a szervezetet rendkívül aggasztja a régió függetlenedésének lehetősége.