Frankfurt túlterhelt ingatlanpiacának már csak a brexit hiányzott

2017.10.04. 07:52 Módosítva: 2017.10.04. 10:28

Nagyon úgy néz, Frankfurt lesz a legnagyobb nyertes a brexit miatt az Egyesült Királyságból menekülő cégek bevonzásáért folyó versenyben, ennek azonban hátrányai is vannak. A már eleve feszült helyzet a város ingatlanpiacán most több ezer, bérelhető lakást kereső bankárral súlyosbodik, akik még feljebb tolják az árakat – írja a Bloomberg a Frankfurt Main Finance elemzése alapján.

Frankfurtban 2006 óta csaknem 50 százalékot ugrottak az albérletárak, az üresen álló lakások aránya pedig nagyjából nulla, köszönhetően a népesség folyamatos növekedésének, amivel az ingatlanberuházók nem tudnak lépést tartani, bár jelenleg is 20 nagy lakásépítési projekt van folyamatban. Évente nagyjából 15 ezer új ember próbál lakhatást találni magának a városban, ehhez adódnak hozzá a londoni Cityből érkező bankárok. 

A brexit megszavazása óta többek közt a Citigroup, a Morgan Stanley, a Nomura Holdings és a Goldman Sachs is Frankfurtot választotta uniós központjának. Aktuális becslések szerint a nagyjából egy időben áttelepülő cégek összesen 10 ezer körüli főt vihetnek magukkal, ami jelentős keresleti nyomást helyez a piacra. Lehetséges, hogy sokaknak nem is jut majd bérlemény a városon belül, így kénytelenek lesznek a jó közlekedésű környékbeli városokban lakást keresni.