Tarsoly maradhat házi őrizetben

2017.06.23. 15:21

Két év előzetes letartóztatás után tavasszal váratlanul hazaengedték Tarsoly Csabát, és a volt közeli beosztottját, Májer Zsoltot is. Most az dőlt el, hogy az ügyészség hiába kérte, hogy inkább maradjon még előzetesben, nem kérték elég jól, mert Tarsolyék biztosan otthon maradhatnak, írja a HVG.

A bíró most azért engedte haza Tarsolyt, mert az előző évtől eltérően szerinte most már nem áll fenn a bűnismétlés veszélye. Mivel Tarsoly cégei már épp a megszűnés folyamatában vannak, ezért szerinte nincs is mivel "megismételnie" a bűncselekményeket. A hírt a lapnak megerősítette Tarsoly védőügyvédje is.

Az elmúlt időszakban egyébként sem szerepelt fényesen az ügyészség, jelentősen gyengült a vád. A védelem egyrészt kilőtte a vád alapjának egy részét adó szakvéleményt, másrészt pedig a koronatanú, Kámory Ferenc sem szerepelt eddig túl jól

A brókerbotrányok csúcspontjának számító Quaestor-ügy kipattanása óta több mint 2 év telt el. A Quaestor 32 ezer embert károsított meg, nagyságrendileg 150-180 milliárd forinttal. A piramisjátékok elvén működő, politikai szálakkal durván átszőtt csalás húsz éven keresztül folyhatott, amíg Tarsoly fel nem adta magát végül.