Orbán-közeli üzletemberek tarolnak a vizes vb közbeszerzésein

2017.06.03. 10:18 Módosítva: 2017.06.03. 10:20

A vizes világbajnoksághoz kapcsolódva eddig 102 milliárd forintot osztottak ki közbeszerzéseken, ebből közel 74 milliárd forintot nyolc hazai nagyvállalkozó cégei nyertek el. A maradék, kevesebb mint 30 milliárd forintnyi közbeszerzésen hatvan vállalkozás osztozott - derült ki a Magyar Nemzet cikkéből

A lap szerint a nyolc nagyvállalkozó közül többen jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkeznek, de olyanok is akadnak köztük, akik személyesen Orbán Viktorhoz vagy rokonságához is közel állnak. 

A legnagyobb nyertes a kormányfő régi bizalmasának, Garancsi Istvánnak a többségi tulajdonában lévő építőipari cég: a Market Zrt. önállóan vagy konzorciumban 43,4 milliárd forintot nyert, vagyis az eddig lezárt közbeszerzések összértékének több mint negyven százalékát sikerült megkapnia.

A második legnagyobb falat Nagy Gábor Lajos cégének jutott, a Penta Általános Építőipari Kft. két beruházással 7,6 milliárdos megbízáshoz jutott. Korábban a Direkt36 írta meg, hogy "a társaság által konzorciumban elnyert margitszigeti csatornázási munkákhoz az Orbán Győző többségi tulajdonában álló Dolomit Kft.-től szereztek be betonelemeket" - írta a lap. 

A dobogóra Szeivolt-család fért fel 7 milliárd forintnyi megbízás elnyerésével. A tulajdonukban álló Épkar Zrt. uszodafelújítás terén verhetetlennek látszik mostanában, a Magyar Nemzet szerint a család "vélhetően" jó viszonyt ápol az Orbán-családdal, de Mészáros Lőrincékhez is közel lehetnek. 

A teljes listára olyan már ismertebb nevek is feljutottak, mint Kuna Tibor, vagy a Valton Security és Varga Lajos, akinek szakmai előmeneteléről korábban egy részletesen cikkben számoltunk be az Indexnek.