Nem kapott Erzsébet-utalványt, aki év végén ment nyugdíjba

2017.01.11. 08:48

Nem kaptak a kormány karácsonyi ajándékából a friss nyugdíjasok - írja a Magyar Nemzet. A lap egyik olvasója, egy november folyamán nyugdíjba vonult pedagógus miután még mindig érkezett meg az utalványa, telefonon érdeklődött annak hollétéről. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál azt a tájékoztatást kapta, október végi összesítéssel dolgoztak, így

azoknak nem is küldtek utalványt, akik november 1-je után vonultak nyugdíjba.

Azt a tájékoztatást kapta, hogy külön kérvényt kell eljuttatnia a nyugdíjfolyósítóhoz, és akkor január vége felé kiküldik neki az Erzsébet-utalványokat. Ugyanakkor nem világos, miért van erre szükség, miközben a többieknek nem kellett kérvényt írniuk, a juttatás pedig elvileg minden nyugdíjasnak jár. 

Akiket nem talált otthon postás, azoknak utalványai a Magyar Posta tájékoztatása szerint a letéti postákra kerültek. Itt tíz munkanapon keresztül át lehet venni őket, utána visszaküldik a feladónak, vagyis az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnak. Ott pedig február végéig lehet kérni, hogy az át nem vett küldeményeket újra küldjék ki postai úton.