A Quaestor-csőd körül is ott ólálkodott Orbán bűnöző szomszédja

2016.11.23. 11:54

Tarsoly Csaba nem sokkal cége, a százmilliárdos mínuszt maga mögött hagyó Quaestor bedőlése előtt a külügy közvetítésével tárgyalt Ghaith Pharaon szaúdi üzletemberrel egy csepeli ingatlanbizniszről – írja a Magyar Narancs.

Arról a Ghaith Pharaonról van szó, aki nemrég Orbán Viktor szomszédságában vett ingatlant, majd kiderült róla, hogy nemzetközileg keresett bűnöző, akit vélhetően Oszama bin Ladenhez is főztek szálak.

A lap csütörtökön megjelenő számában közöl nagyinterjút Tarsoly Csabával, aki évtizedek során 30 ezer kisbefektető több mint 200 milliárd forintját lopta el brókercégnek álcázott pénzügyi csalássorozatával.

Ebben a Narancs honlapján közölt szemelvények alapján Tarsoly azt is elmondja, hogy a Quaestor egy 10 ezer fős konferencia-központot tervezett a Csepel-szigetre, 300 milliárdba került volna a beruházás. A finanszírozás megteremtése érdekében egyenesen Szijjártó Péter Külgazdasági és Külügyminisztériuma hajtott fel egy befektetőt a Quaestornak, hogy végre beindulhasson a projekt.

2015 elején a Külügyminisztérium hozott is egy Ghaith Pharaon nevű szaúd-arábiai befektetőt tárgyalni. A Buddha Bárban volt egy nagy ebéd, ahol bemutattak neki és a titkárának, aztán én is meghívtam őket ebédelni. Utána megjelentek az irodámban a befektetők, és elmondták, hogy beszállnának a Duna City fejlesztésébe. Én kicsit keveselltem a felajánlott összeget, amire azt mondta a szaúdi befektető, hogy ha adok neki öt százalékot, akkor megszervezi a finanszírozást

– idézi Tarsolyt a lap.

A Ghaith Paharont körüllengő kormányzati ködről itt írtunk részletesen.

Pharaont az FBI pénzmosás és terrorizmus támogatásának gyanúja miatt hossz ideje körözi, állítólag korábban Oszama bin Ladennel is üzletelt. Ennek ellenére a külügy tulajdonában lévő Magyar Nemzeti Kereskedőház és Orbán Viktor veje, Tiborcz István is üzletelt vele, és valahogy Mészáros Lőrincet is pont Pharaon mellé sodorta a tenger egy adriai luxushajókázás során.