Széteshet az eurózóna a Nobel-díjas közgazdász szerint

03
2016.10.06. 12:41

A következő években Olaszország, majd utána sorra más országok is elhagyhatják az eurózónát – nyilatkozta Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász a Die Welt német lapnak. Stiglitz szerint Európa gazdasági problémáiért az euró, illetve a németek által erőltetett fiskális megszorítások a felelősek, a jelenlegi rendszer ilyen formában nem fenntartható. 

Tíz év múlva is lesz euróövezet, az viszont, hogy miképp fog kinézni, már kérdéses. Nagyon valószínűtlen, hogy ilyen távlatban 19 tagja lesz a monetáris uniónak, azt viszont nehéz megmondani, ki marad majd tagja

– mondta. A szakember úgy látja, Európa nem döntésképes, amikor olyan kulcsfontosságú reformok megvalósításáról van szó, mint a bankunió létrehozása, és a határokon átívelő szolidaritás is hiányzik.

Szerinte a valutaövezetet úgy lehetne megmenteni, és a szenvedő európai gazdaságot csak úgy lehet kihúzni a gödörből, ha az egységes fizetőeszközt kettéosztanák egy északi és egy déli euróra. Így rá lehetne bírni például Olaszországot – ahol egyre többen elégedetlenek a közös pénzzel – a maradásra, és Görögország, Portugália is jobban járna.

Stiglitz a németek felelősségéről is beszélt Európa gazdasági és politikai problémáinak kapcsán: az általuk bálványozott költségvetési fegyelem komoly felfordulást okozott, állítja. A Nobel-díjas közgazdász euróval szembeni szkepticizmusa egyébként nem újdonság, az elmúlt hónapokban több nyilatkozatában elmondta, hogy Európa legnagyobb baja maga az euró, amibe kezdetektől fogva bele volt kódolva a bukás.