Damaszkusz: Vonják ki a török csapatokat Szíriából!

2017.10.14. 19:12

A damaszkuszi vezetés az Északnyugat-Szíriába bevonult török csapatok azonnali kivonását követelte szombaton, írja az MTI. A szíriai külügyminisztérium "botrányos agressziónak", a nemzetközi jog megsértésének nevezte a hadműveletet.

Csütörtök este az ország lázadók uralta északnyugati felébe török katonai járművek érkeztek a Bab el-Hava határátkelőhelyen keresztül, a török hadsereg első katonái pedig már múlt vasárnap átlépték a határt. Ankara szerint ezzel semmi gond nincs, csak az Irán, Oroszország és Törökország között szeptemberben létrejött megállapodás szerint jár el, vagyis 

a szíriai felkelők mellett működve mérsékli a különböző lázadó fegyveres csoportok közötti harcokat. 

Törökország Oroszországgal közösen feszültségcsökkentési övezetet alakít ki az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban. A térség részben az Ankara támogatta Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) nevű lázadószervezet, részben pedig a Haját Tahrír es-Sám dzsihadista szövetség ellenőrzése alatt áll.

Érdekesség, hogy Ankara és Moszkva egymással szemben álló feleket támogat: előbbi a damaszkuszi kormány ellen harcoló mérsékelt szíriai ellenzéki erőket, utóbbi pedig Bassár el-Aszad szíriai elnök hadseregét. Ezeknek az erőknek ugyanakkor közös ellenségeik a szélsőséges terrorszervezetek.