Elég súlyos dolgokat vág a kormánypártok fejéhez a kiugrott KDNP-s

2017.06.08. 07:23

Lukácsi Katalin, a CEU-ügy miatt a pártból kilépett KDNP-s politikus a HVG nyomtatott változatának adott miniinterjút, és nem kímélte a mostani kormányerőket, sorjáznak az erős mondatok. Ateista szüleiről például azt mondta, negyven éve házasok, de soha nem csalták meg egymást.

Az ország kormánya viszont, amely gyakran megbélyegzi a szüleimet, tele van elváltakkal.

Amikor arról beszél, hogy a megyei KDNP-s szervezőnek nyíltan elmondta, hogy neki fontos a zsidó-keresztény párbeszéd, akkor arra - elmondása szerint - az volt a válasza, hogy 

Így is kellek. (...) Olykor megkaptam, hogy zsidóbérenc vagyok, de inkább hasznos idiótának tekintettek, akinek a tevékenységével igazolni lehet, hogy lám, nem antiszemita a KDNP.

Aztán mond olyat is, a kilépése utáni tapasztalatról, hogy nem nagyon mertek kiállni mellette az ismerősei, mert ez egy zárt világ,

sokszor nem is a teljesítmény az előrelépés fokmérője, hanem a kritikátlan lojalitás.

És végül azt mondja, az a jó keresztény, aki az ellenfeleiért is imádkozik, például Bayer Zsoltért:

Adj békét, Uram, a szívébe.