Tömegesen verik a menekülteket a magyar egyenruhások a határon

000 M08SO
2017.03.05. 16:11
A határt védő magyar egyenruhások nagy számban verik, ütik, gumibotozzák, kutyáikat ráuszítják a szerb határon a menekültekre. Korábban is rendszeresek voltak a hírek a határon szolgáló magyar rendőrök brutalitásáról – ezt a magyar hatóságok mindig visszautasították és kikérték maguknak –, az utóbbi napokban azonban ez szintet lépett, hirtelen jóval több olyan sérültet kell ellátniuk Belgrádban az orvosoknak, akik azt mondják, sebeiket a magyar rendőröktől kapták.

A svéd Aftonbladet belgrádi riportja a szerb–magyar határt megjárt, onnan Belgrádba visszakényszerülő menekültek között készült. Az Orvosok Határok Nélkül segítő szervezet szakembereit is megszólaltatják benne, és ők is alátámasztják a menekültek által elmondottakat.

„Magában az erőszakban nincs semmi új. Ősszel minden héten két-három megvert bevándorló került a klinikára” – nyilatkozta a vezető svéd lapnak Andrea Contenta, a szervezet segítő koordinátora. Az utóbbi napokban azonban valami történt elmondása szerint. A riporterek érkezése előtti napon – egyetlen nap alatt – húsz bevándorló került hasonló sérülésekkel a kórházba. Egyiküknek olyan súlyos sérülései voltak, hogy helyben nem is tudták ellátni, tovább kellett szállítani. Mindannyian hasonló történetekről számoltak be: sebeiket magyar egyenruhások és a rendőrkutyáik okozták.

Nem tudjuk megerősíteni, hogy mi történt pontosan. De azt látjuk, hogy a sérülések ökölcsapásoktól, gumibotoktól és kutyaharapásokból származnak

– mondta az Orvosok Határok Nélkül koordinátora.

Korábban – a magyar hatóságok többnyire ezt is tagadták – a bevándorlók leginkább arról számoltak be, hogy a határon könnygázzal fújták le őket, elvették a pénzüket és a telefonjukat, vagy éppen összetörték azt. Volt, aki azt állította, hogy télen alsónadrágra vetkőztették és hideg vizet locsoltak rá. Ezeket független forrás közvetlenül nem tudja megerősíteni. Contea szerint mindenesetre az a cél, hogy a fizikai bántalmazásokon keresztül pszichológiailag is kikészítsék a „migránsokat”.

Az Orvosok Határok Nélkül nem az első nemzetközi szervezet, amelyik a menekültek egybehangzó beszámolói, valamint a jellegzetes tünetek alapján arról beszél, hogy a magyar hatóságok verik, bántalmazzák és időnként súlyos sérüléseket okoznak a bevándorlóknak.

Idáig az alábbi intézmények jutottak erre a megállapításra:

  • Catholic Relief Services (CRS, Katolikus Segélyszolgálat)
  • Jezsuita Menekültsegítő Szolgálat (JRS)
  • Human Rights Watch
  • Helsinki Bizottság
  • Orvosok Határok Nélkül

A magyar Belügyminisztérium a vádakat korábban azzal próbálta kivédeni, hogy politikai támadásokról és a magyar határvédelem lejáratására irányuló szándékáról értekezett. A vádakat érdemben nem vizsgálták ki.

Borítókép: határőrök járőröznek a kerítés mentén a szerb-magyar határon. AFP