Soros beszólt az álcivilező kormánynak, az MTI kihagyta

2017.01.20. 12:40

Frissítés: Cikkünk megjelenés után, pénteken délután az MTI is megpróbált szépíteni, kiadtak egy új szemlét a csütörtöki interjúról, amelyben kitérnek Soros beszédének magyar vonatkozásaira is.

Tegnap a Davosi Világgazdasági Fórum hallgatósága előtt adott interjút Soros György a Bloombergnek, amiről az MTI tudósítása nyomán az Index is beszámolt. A filantróp pénzember beszólt Trumpnak és a brit miniszterelnöknek, egyiküknek sem jósolva nagy politikai jövőt.

Az viszont valahogy kimaradt a távirati iroda összefoglalójából, hogy – miként a Forbes.hu kiszúrta  – Soros az általa támogatott civilek elleni kormányzati támadásra is kitért. Ezt a részt a pontos fogalmazás érdekében papírról olvasta fel (33. perctől).

“A magyar civil társadalom elleni, a kormány tagjai által megfogalmazott fenyegetések ellentétesek az EU értékeivel és az alapjául szolgáló jogállami elkötelezettséggel. A civil társadalom a demokrácia elengedhetetlen része, ahogy a politikai közéletnek is a nyílt vita. Alapítványaimat és életemet a nyílt társadalom támogatásának szenteltem. A jelenlegi magyar kormány ezzel pontosan szemben áll. Magyarország nagyon sokat nyer az EU-tagsággal, ennek fényében a kormány próbálkozása a civil szervezetek megfélemlítésére és hiteltelenítésére teljességgel elfogadhatatlan”.

Sorost a közönség megtapsolta.