Leszakadt a vezeték, 56 településen nincs áram

2017.01.13. 19:08

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság VÉSZ rendszerének tájékoztatása szerint vezetékszakadás miatt Vas és Zala megyékben összesen 56 település 7650 fogyasztójánál szünetel az áramszolgáltatás. A Katasztrófavédelem szóvivőhelyettese az Indexnek annyit pontosított az első tájékoztatáson, hogy 53 településről van szó. Az E.ON szerint mintegy 10 ezer fogyasztási helyen nincs áram a hó súlya vagy a kidőlő fák által leszakadt vezetékek miatt. A kimaradás Lenti, Szentgotthárd és Körmend térségében főleg zalai falvakat érint.

Egyelőre nem tudni, mikorra sikerül újraindítania szolgáltatást. A BM OKF szerint melegedők megnyitására nincs szükség, mert nem igényik a helyiek. Az E.ON szóvivője az MTI-vel közölte, hogy szakembereik megerősített készenlétben, folyamatosan dolgoznak, bár a munkájukat, a hibahelyek megtalálását az időjárási körülmények megnehezítik. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az áramszolgáltató ügyfélszolgálata a hívások megnövekedett száma miatt esetenként nehezebben elérhető, ezért az ügyfelek türelmét kérik.

Eset negyed 10-kor a BM OKF szóvivőhelyettese az Indexet arról tájékoztatta, hogy már csak 40 településen akadozik az áramszolgáltatás, és a szolgáltató közölte, hogy várhatóan éjfélre kijavítják a hibát.