Orbán: Ha van tó, lesz béka is, ezért épülnek stadionok

2016.10.13. 21:41 Módosítva: 2017.01.08. 15:43

"Az MTK a magyar sport kiemelkedő közössége, egy klub, amely magában foglalja a magyar sport nagyszerűségét és diadalait, megtestesíti fájdalmát és veszteségeit (...) Magyar sport nélkül nincs modern magyar nemzet, és az MTK nélkül elképzelhetetlen a magyar sport" – erről próbált beszélni az MTI szerint Orbán Viktor miniszterelnök az MTK új stadionavatóján csütörtök este, ahol azonban kifütyülték.

Egy nagy magyar klub ünneplésére jöttünk össze, amely megőrizte és átmentette az utókor számára a zsidó polgári hagyományt, amely nélkül ma szegényebbek lennénk

– mondta a miniszterelnök, aki szerint az MTK az újítások nagymestere, és ez végigkísérte egész történetét.

Hiszünk benne, hogy ha van tó, lesz béka is. Ezért épülnek például stadionok és uszodák. Bizonyosak vagyunk abban, hogy az eredmények nem fognak elmaradni, és minden sportágban vissza fogunk kapaszkodni azokra a csúcsokra, amelyeken korábban már jártunk

- tette hozzá Orbán Viktor. Deutsch Tamás klubelnök is szónokolt Orbán után. Kiemelte, hogy az MTK az egyetlen sportegyesület a világon, amely minden olyan olimpiára küldött sportolót, amelyen magyar küldöttség részt vett.

"A sport a világ legszemélyesebb ügye. MTK-szurkolónak lenni, a sportot szeretni személyes ügy. A klub zsidó gyökereit, megalapítása óta élő hagyományait csak mi, MTK-sok tudjuk ápolni" - mondta Deutsch Tamás, aki köszönetet mondott a tervezőknek, építőknek, a kormánynak és a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, valamint mindenkinek, aki segítette az új stadion létrejöttét.