Orbán udvarias levélben írta meg Junckernak, hogy a kvóta miatt módosítjuk az alkotmányt

000 GU94L
2016.10.06. 10:54 Módosítva: 2016.10.06. 11:01

Orbán Viktor levélben tájékoztatta Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét a magyarországi kvótanépszavazás eredményéről. A levél tartalmáról Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője adott felvilágosítást.

Orbán Viktor a következőket írta meg  Jean-Claude Junckernek:

  • A referendumon a még nem végleges adatok alapján 43,77 százalékos volt a részvétel, a szavazók 98,34 százaléka voksolt nemmel, 1,66 százalék volt az igenek aránya, és 6,27 százalék adott le érvénytelen szavazatot.
  • Így 3,33 millió ember fejezte ki abbéli akaratát, hogy a magyar Országgyűlés beleegyezése nélkül ne telepíthessenek az ország területére külföldi állampolgárokat.
  • A népszavazáson részt vevők elsöprő többségének akaratát érvényesítendő, a kabinet úgy döntött, kezdeményezi az alaptörvény módosítását.
  • A kormány által javasolt alkotmánymódosítás teljes összhangban lesz az uniós joggal és Magyarország nemzetközi kötelezettségeivel.
  • A kabinet kész minden szükséges információval ellátni az Európai Bizottságot, illetve annak elnökét a témában.

Orbán Viktor levelét másolatban megküldték Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének, Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének, valamint Robert Fico szlovák kormányfőnek, az EU soros elnökének is.

Bár a népszavazás az 50 százalékosnál alacsonyabb részvételi arány miatt nem volt érvényes, Orbán Viktor már a választás estéjén bejelentette, hogy a több mint 3 millió nemmel szavazó véleményét az alaptörvény módosításában is megjelenítik.

A kormányfő kedden azt mondta: semmilyen brüsszeli döntés nem kérdőjelezheti meg Magyarország területi egységére és a népességére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogát. Ennek érdekében az alkotmányt négy helyen tervezik módosítani.

Az egyik legfontosabb a 14. cikk kiegészítése: „A szabad mozgás és tartózkodás jogával nem rendelkező személyt Magyarországra csak a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelmére, az Országgyűlés által megalkotott törvény szerinti eljárásban meghozott, törvényes határozat alapján lehet betelepíteni. Tilos a csoportos betelepítés.”

Az alaptörvény módosításához kétharmados többségre van szükség, ami a Jobbik támogatásával összejöhet. Vona Gábor Jobbik-elnök két napja még lemondásra szólította fel Orbánt az érvénytelen népszavazás miatt, most viszont négyszemközti találkozót javasolt neki. 

Az alaptörvény módosítása után érdekes jogi viták következhetnek Brüsszellel arról, hogy mindez egybevág-e az uniós szerződéssel.

Borítókép: Frederick Florin / AFP