Elárulta végre a kormány, mennyibe került a kvótakampány

2016.10.04. 16:23

Sokat támadta az ellenzék a kormányt amiatt, hogy rengeteg pénzt költött el a kvótanépszavazást megelőz kampányra. ráadásul egyoldalúan, hiszen a kormány a nem mellett kampányolt plakáton, tévé-, újság- és rádióhirdetéseken.

A baloldal az utóbbi napokban már 10 milliárd fölötti kiadásokról beszélt, de a pontos összeget eddig nem közölte a kormány. Azt mondta Rogán Antal, hogy majd a népszavazás után összesítik a kiadásokat. 

A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) az Index kérdésére végre elárulta, hogy mennyibe került összesen a kampány:

  • "A kormány a népszavazással kapcsolatos tájékoztató kampányokra és politikai hirdetésekre összesen nettó 5,9 milliárd forintot költött." Ez bruttó 7 milliárd 493 millió forint.
  • "A népszavazással kapcsolatos tájékoztató levelek és a háztartásokba eljuttatott kiadványok pedig 875 millió forintba kerültek." Ez pedig bruttó 1 111 250 ezer forint.

A központ azt is közölte, hogy a "fenti összegek még kis mértékben változhatnak, mert a teljesítések ellenőrzése ez esetben is folyamatban van."

A központ nettó összegeket küldött, mi kiszámoltuk bruttóban, hiszen a központnak ennyit kell kifizetnie. Az áfabevételek egy része persze később visszafolyik majd a költségvetésbe.

Összesen tehát a kampány bruttó 8,604 milliárdba került.

Ebben természetesen nincs benne az a nagyjából 4,5 milliárd forint, amit a népszavazás technikai lebonyolítására kellett költeni (szavazólapok, szavazatszámlálók díjazása stb...).

A KTK közölte azt is, hogy ez az összeg "messze eltörpül azokhoz a költségekhez képest, amelyeket akkor kellene kifizetnie az országnak, ha Brüsszel életbe lépteti a betelepítési programot". A kormány azt is hangsúlyozta, hogy "a baloldali kormányok 2006 és 2010 között 84 milliárd forintot költöttek kommunikációs célokra".

A központ közölte azt is, hogy a kormány semmilyen tűzijátékot nem szervezett vasárnap. Vagyis a népszavaazás estéjén a Dunán látható tűzijátékhoz a kormánynak nincs semmi köze.