Palkovics: Heteken belül egyáltalán nem lesz adóssága a Kliknek

2016.07.07. 06:17

Csaknem kilencvenhét százalékkal csökkent a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) adóssága a február közepi állapothoz képest, az akkori 17 milliárd helyett jelenleg 620 millió forint a lejárt tartozásállomány - nyilatkozta a Magyar Időknek az oktatásért felelős államtitkár.

Palkovics László a lapnak azt mondta: az intézményfenntartó folyamatos fizetőképessége biztosított, és a jelenlegi adósságállomány már biztosan nem fog nőni, a fennmaradó 620 millió forintos tartozás néhány héten belül nullára csökkenhet.

A lap szerint már márciusra - a február végihez képest - több mint 64 százalékkal, 5,2 milliárd forintra csökkent a Klik adósságállománya. Pölöskei Gáborné, a Klik elnöke a felhalmozódott tartozás kifizetésével kapcsolatban korábban arról beszélt a Magyar Időknek, hogy első körben 8,6 milliárd forint értékben 90 ezer lejárt számlát fizettek ki a kis- és középvállalkozóknak.

A második szakaszban 27 ezer számla feldolgozása történt meg, és ebben a körben ugyancsak kis- és középvállalkozóknak törlesztették az adósságot, de az érintettek között szerepeltek például a gyerekek buszoztatásával foglalkozó, valamint más szállítási-fuvarozási cégek is.

Pölöskei Gáborné most azt mondja, hogy a harmadik körben a nagyobb összegű számlákat rendezik.