Újabb őrjöngőt tartóztattak le a rendőrök

2014.07.11. 08:49

A VIII. kerületi Szigony utcában őrjöngött az a harmincas éveiben lévő férfi, akit nem sokkal éjfél előtt állítottak elő a rendőrök, írja a Blikk. A lapnak egy olvasó számolt be az esetről, aki szerint a férfi járókelőket támadott meg, és a közeledő autók elé akart ugrani.

Belém kötött, ahogy mindenkibe, aki elment mellette. Azt üvöltötte az autósoknak, üssetek el!, a gyalogosoknak pedig azt, hogy üssetek le! Amikor kiérkeztek a rendőrök, négyen is alig tudták lefogni

– nyilatkozta a szemtanú, aki videóra is vette az esetet.

Amikor megbilincselték a férfit, megjelent az élettársa egy karon ülő kisbabával, és azt kérte a rendőröktől, hogy ne bántsák a párját. Az egyik rendőr odament a nőhöz, és elnézést kért tőle, amiért őrizetbe vették a férfit, de mint mondta, szükség van rá, mert ön- és közveszélyes.

A BRFK a Blikknek úgy nyilatkozott, hogy mintavételre állították elő a férfit, a 8. kerületi kapitányság drogbirtoklás miatt nyomoz.

A lap szerint a férfi egy újfajta dizájnerdrog hatása alatt lehetett. Dr. Papp Csaba toxikológus szerint a szertől használója egyfajta akut skizofrén állapotba kerül, agresszíven őrjöng, miközben mindentől retteg.

Május végén dizájnerdrog miatt halt meg egy 21 éves férfi a Blahán, miután félmeztelenül rohangált és üvöltözött. Az őrjöngő férfit az apja és a kiérkező rendőrök próbálták megfékezni, de aztán elvesztette az eszméletét, és a mentők már nem tudták megmenteni az életét.

Április végén egy másik férfi szintén dizájnerdrog hatása alatt meztelenül rohangált a Bazilika környékén, járókelőket inzultált és a fenekében turkált.