Egerben már boltban is kapni dizájnerdrogot

2014.02.01. 09:50

Pult alól árultak drogot egy egri boltban; még nem tudni, pontosan mit, de az üzletet ideiglenesen bezárták, írja a Heol.

A lap szerint az egri Bajcsy-Zsilinszy utcai kis boltban valamilyen zöldnövényszármazék került forgalomba, valószínűleg dizájnerdrog. Ezt a hatóság korábbi bűncselekmények kapcsán lefoglalt anyagok miatt feltételezi.

Kábítószerrel való visszaélés miatt indult nyomozás ismeretlen elkövető ellen. A boltban lefoglalt anyagokat szakértő vizsgálja, majd ennek a vizsgálatnak az eredménye dönti el, milyen bűncselekmény elkövetése miatt indul eljárás.

Az üzletnek a büntető- vagy szabálysértési eljárás befejezéséig, de legfeljebb egy évig kell zárva tartania. Kellett volna, de illegálisan már pénteken kinyitott. Mivel a rendőrség most a boltot, vásárlóit és a környéket is fokozottan ellenőrzi, észrevették a határozatszegést és azonnal akcióba léptek. A helyet megint becsukatták, az éppen ott tartózkodó két vásárló ellen pedig kábítószerrel való visszaélés miatt indítottak eljárást.