Mi történik azzal, aki az űrben hal meg?

Ez a kérdés ma még nem túl égető, hiszen a küldetések viszonylag rövidek, és alapból se sok embert érintenek közvetlenül. Ha viszont a jövőben elérhetővé válik a hosszabb távú űrutazás, és például tényleg sikerül embert küldeni a Marsra, ráadásul egyszerre sokat, nagyobb valószínűséggel futunk majd bele abba a problémába, hogy bizony út közben is előfordulhatnak halálesetek. A Földről még egy-egy esetben működhet, hogy a kapszulába zárt hamvakat kilövik az űrbe, vagy egyenesen a Holdra, de menet közben azért macerásabb a dolog.

A megoldás a NASA-t is foglalkoztatja. Bár világosan kidolgozott protokolljuk még nincs az ilyen helyzetekre, az űrhajósok képzésének része a fedélzeti halálesetek szimulációja. Chris Hadfield sztárasztronauta a könyvében mesél is egy ilyen gyakorlatról, illetve a felmerülő problémákról: "Oké, mit fogunk kezdeni a hullával? Az űrállomáson nincs hullazsák, szóval rakjuk bele egy űrruhába és tegyük a szekrénybe? De mi lesz a szaggal? Küldjük vissza a Földre, hadd égjen el a többi szeméttel, amikor belép a légkörbe? Dobjuk egy űrséta alatt, és hagyjuk ellebegni az űrben?"

A legegyszerűbb nyilván az lenne, ha a testeket egyszerűen kidobnák a világűrbe. Ezzel viszont több probléma is van: egyrészt ez űrszemetelésnek számít, amit nemcsak a józan ész, de egy ENSZ-szabályzat is tilt; másrészt célszerű minél kevesebb földi eredetű kórokozót szanaszéjjel hagyni az űrben, márpedig egy hullán azért akad néhány. Viszont az űrhajón se lehet sokáig tartogatni egy holttestet, mert az se az életben maradók fizikai, se mentális egészségére nem lenne kifejezetten jó hatással.

A NASA több projektet is finanszíroz a probléma megoldására. Az egyik elképzelés értelmében a holttestet egy speciális, szarkofággá alakítható zsákba helyeznék, majd ott helyben gyászszertartást végeznének, földi összeköttetés mellett, hogy az útitársak mellett az otthon maradt hozzátartozók is leróhassák tiszteletüket és búcsút vehessenek.

A szertartás után a szarkofág-zsákot a légzsilipbe szállítanák, de a kieresztése helyett ott tartanák, kitéve az űr extrém hidegének, hogy a test törékennyé fagyjon. Végül egy robotkar addig rázná, amíg a fagyott test a rezgés hatására el nem porlad. A felszabaduló vízpára az erre kialakított szellőzőnyíláson át távozna az űrbe, a hátramaradó port pedig az önmagát felhajtogató zsák magába zárná, hogy a kis csomagot vissza lehessen juttatni a családnak.

Susanne Wiigh-Masak, a projekt egyik kutatója szerint ezzel mindenki jól járna: részben teljesülne az asztronauták kívánsága, akik gyakran kérik, hogy ha meghalnak, hadd maradjanak az űrben; az űrhajón se kellene egy holttestet tárolni, csak a már ártalmatlan és gyakorlatilag extra súlyt se jelentő hamvakat; és a család is méltó módon eltemethetné a porait.

Borítókép: Jelenet a Gravitáció című filmből.