A légszennyezéstől sikolt a természet Munch ikonikus képén

2019.03.28. 04:57

Talán nincs még egy olyan ikonikus és világszerte jól ismert alkotása a skandináv képzőművészetnek, mint Edvard Munch norvég expresszionista festő (1863-1944) Sikoly című titokzatos képe, ami csaknem annyira foglalkoztatja a közvéleményt, mint Leonardo da Vinci Mona Lisája. Míg sokan azt kutatják, hogy mi rejlik Gioconda rejtélyes mosolya mögött, mások Munch festményén a központi, görcsbe rándult testet, a koponyára redukált alak gesztusát, a rettegés, már-már halálfélelem motivációját kutatják. A 19 század végén készült alkotásról körülbelül mostanra jelenthetjük ki, hogy több-kevesebb bizonyossággal mindent tudunk róla.

Érdemes ott kezdeni, hogy igazából nem is egy képről van szó, hanem többről, Munch ugyanis négy verziót is készített leghíresebb festményéből: 1893-ban és 1895-ben pasztell, 1893-ban olaj és tempera, majd 1910-ben tempera változatban festette meg ugyanazt a jelenetet. És csak hogy még bonyolultabb legyen, ráadásként 1895-ben készített egy kőnyomó mintát is, amivel 45 litográfiát is legyártott. A festmény(ek) címe körül is akad némi tisztázni való. A magyarul "A sikoly" néven ismert alkotás címe norvégul "Skrik" (Sikoly), de Munch német címet is adott: "Der Schrei der Natur", azaz a "A természet sikolya", ami egyben közelebb is visz minket a kép egyik mostanában tisztázott rejtélyéhez.

A kép szemlélői számára az egyik központi kérdés, hogy mi történik, ki a képen látható alak, mitől retteg, miért sikít. Nos, a sikolyon szereplő alak nem is sikít, hanem sikolyt hall.

Erről egyébként maga Munch így írt naplójában:

Egy este épp egy gyalogúton sétáltam, amikor a város az egyik oldalon volt, míg a fjord alatta. Fáradtnak és betegnek éreztem magam. Megálltam, és elnéztem a fjord fölött – a Nap éppen lemenőben volt, amikor az ég vérvörössé változott. Úgy éreztem, hogy egy sikoly préselődik ki a tájból és úgy tűnt számomra, mintha hallanám a sikoltást. Megfestettem a képet és a vérvörös felhőket. A színek szinte sikoltottak. Ez vált A sikollyá.

A fentebb írtakat erősítette meg nemrég a British Museum új, 2019-es Munch-kiállítása, amelyen a nagyközönség láthatja az ikonikus festmény egyik litográfiáját is. Ennek a nyomatnak az aljára maga Munch a következőt írta:

Az egész testemben éreztem a hatalmas sikolyt.

Munch egy korábbi naplóbejegyzésben is ír egy 1892. január 22-i sétáról:

Két barátommal sétáltam az úton – a nap éppen lefelé ment –, az ég egyszer csak vérvörösre váltott – megálltam, kimerültnek éreztem magam, és a kerítésnek dőltem –, vért és lángnyelveket láttam a kék-fekete fjord és a város felett – a barátaim tovább sétáltak, én pedig ott álltam, remegve a szorongástól –, és éreztem, ahogy egy végtelen sikoly áthatol a természeten.

Mindezek alapján szinte száz százalékos bizonyossággal mondható, hogy a figura maga Edward Munch, és nem sikít, hanem a természet sikolyát hallja, szája is inkább a félelemmel vegyes csodálkozástól, az egész lényét átható élménytől maradt tátva.

A festmény rendkívüli hatásosságát elsősorban a szédítő ecsetkezelésnek és a csodás színeknek köszönheti – egy 2010-es pigmentanalízis kimutatta, hogy Munch elsősorban kadmiumsárgát, cinóbert, ultramarinkéket és viridiánzöldet használt a kivételes naplemente hangulatának megragadásához. Ez pedig elvezet a festmény másik rejtélyéhez:

miért sikolt a természet, mit láthatott Munch, mit láthatunk mi az ő szemén keresztül.

A különleges színekben hullámzó felhőzet felkeltette az utóbbi években a kutatók érdeklődését, és két légköroptikai elmélet is született, hogy mi is okozhatta a "természet sikolyát". Az egyik korai elképzelés szerint Munch emlékezetből festette meg a Krakatau vulkán 1883-as hatalmas kitörését követő időszak egyik látványos naplementéjét. Akkortájt a légkör magas rétegeibe került irtózatos mennyiségű vulkáni hamu és füst miatt évekig – míg a mikrométernyi átmérőjű szilárd szemcsék java része ki nem ülepedett – vérvörös naplementékben gyönyörködhettek az emberek szerte a világban.

Kapcsolódó

A leghangosabb hang, amit ember hallott

Az indonéziai Krakatau vulkán kitörése volt a valaha hallott leghangosabb hang. Mintha Budapesten hallanánk egy indiai robbanást.

2018-ban brit kutatók egy másik lehetőséggel álltak elő: a festményen, az oslói fjord sötétlő vize fölött egy nagyon ritka felhőtípus hullámzik. Az Amerikai Meteorológiai Társaság szaklapjában publikált – egy 2017-es tanulmányra alapozottcikk szerint a Munch által festett felhők színeikben és formájukban szinte egy az egyben olyanok, mint a Föld pólusai közelében ritkán előforduló gyöngyházfényű felhők (nacreous clouds, avagy polar stratospheric clouds, PSCs).

Ilyen felhőket Magyarországról nem is látni, csak a sarkok közelében lakók olyan szerencsések, hogy megfelelő hőmérsékleti viszonyok között megjelennek az egükön. A legkoroptika.hu így ír róluk:

Igen ritka, de annál látványosabb felhőtípus, amely jellemzően a sarkvidékeken jelenik meg. Különlegessége, hogy a legtöbb felhőtípussal ellentétben nem a troposzféra képződménye, a sztratoszférában alakul ki, 15-20 km magasságban. A nagy magasság miatt különösen alkonyatkor és pirkadatkor látványos, ilyenkor körülötted szinte teljes a sötétség, a spektrum teljes palettáját felvonultató felhőt pedig szikrázó fénybe vonja a Nap.

A gyöngyházfényű felhő máig különleges és titokzatos jelenségnek számít, néhány tényt azonban már ismerünk róla. Extrém alacsony hőmérsékleten alakul ki, kb. -75-80°C-on, amely jellemző lehet a sarkvidéki tél második felében. A PSC-felhőcsalád (Polar Stracospheric Cloud) egyik tagja és igen apró, 10 μm átmérőjű jégkristályok alkotják. Furcsán hangozhat, de a jelenség sok titka közül a hihetetlen színvilág magyarázható meg legegyszerűbben: a milliónyi, apró jégkristályon a Nap fehér fénye elhajlást szenved és színeire bomlik.

A PSC felhőket nem feltétlenül csak víz alkotja, salétromsav és kénsav is előfordul bennük, az ózonra veszélyes kialakulásuk mögött tehát nagy részben az emberi tevékenység, az iparosodás hatása is feltételezhető. Ha elfogadjuk azt a lehetőséget, hogy expresszionizmusa ellenére Munch a valóságot többnyire hűen tükröző módon adta vissza a természetben látottakat, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy a norvég festőnek köszönhetjük az emberi környezetszennyezés sztratoszférára gyakorolt hatásának első széles körben ismert dokumentálását.

Dr. Máriás

Botrányalbum - 150 festmény tanulságos és vicces tanmesével

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM