A Szovjetunió már a hetvenes években lézertankot épített

2014.10.10. 09:22

Amikor a Csillagok háborúja először a mozikba került, a közönség tudta, hogy amit lát, az mese; mégis, a lézerrel lövöldöző űrhajókat realisztikusnak tartották. (Ahhoz képest, hogy Harrison Ford egy beszélő majomkutyaemberrel járta a világűrt, a lézer olyan komoly volt, mint egy végbélrák.) Nem tudni, a vasfüggöny mögé mikor jutott el a Star Wars, de az biztos, hogy a szovjeteknek hamarabb lett saját lézerfegyverük, mint az amerikaiaknak visszatérő jedijük.

otvaga szhatie 1 001

Csak a szovjetek nem űrhajót építettek, hanem lézertankot. A működő példányokat rendszerbe állították, és korabeli beszámolók szerint bizonyos paramétereik a mai napig jónak mondhatók. Hogy lehet, hogy a kommunista lézertankhadosztály bátor proletárjai egy hét múlva még nem a La Manche csatornában mosták az imperialisták vérétől iszamós lánctalpakat?

Hát úgy, hogy a világ első önjáró lézerállomásából, a 1K11 Stiletből összesen kettőt gyártottak. Pedig a tervek megvoltak, a gépet rendszerbe állították, elégedettek voltak vele – és mégse. Túl drága és kevéssé praktikus volt ahhoz, hogy rendszerbe állítsák. És amúgy sem guruló Halálcsillagok voltak, hanem agresszív zavaróállomások.

A Stileteket az Astrofizika kutatóintézet készítette; az ellenséges elektronikák és optikai berendezések ellen használták volna őket. A sikeres tesztek után 1982-ben a hadsereg rendszerbe is állította a lézertankot, csak éppen sosem használta őket éles bevetésen. A hidegháború után a Stilet már csak egy érdekes lábjegyzet lehetett a hadtörténeti könyvekben.

A Stiletekből az egyik a felismerhetetlenségig szétrohadt az orosz hadsereg szentpétervári telephelyén. A másik viszonylag épségben maradt egy harkovi raktárépületben, de a fegyverrendszert – a fedélzeti géppuskát és az optikai lézert – azóta eltávolították róla.

A fejlesztésnél használt ötleteket később is hasznosították. A 1K17 Szhatie nagyjából ugyanazon az elven épült, mint a Stilet, de nagy energiájú, többcsatornás szilárdtest lézert használtak hozzá, illetve harminc kiló ipari rubint a kristályokhoz.

Ha okokat keresünk, hogy miért nem kapott minden szovjet zászlóalj lézeres tankot, csak gondoljunk erre a harminc kiló drágakőre.

Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM