Amerikát a világ legrosszabb csokija segítette a 2. világháborúban

További Ma Is Tanultam Valamit cikkek

1937 tavaszán az amerikai hadsereg ellátmányozásért felelős első számú vezetője, Paul Logan ezredes nem mindennapi feladattal találta meg a Hershey'st, Amerika legnagyobb csokigyártóját (a cég Európában szinte teljesen ismeretlen, a Nestlé mellett sosem tudott labdába rúgni a piacon). A hadsereg kérése az volt, hogy készítsék el a világ legrosszabb csokoládéját, ami tökéletes vészhelyzet-élelmiszer lesz majd a katonáknak. Logan ezredes konkrétan a következőket várta el a csokitól:

Legyen aránylag olcsó és nagy mennyiségben is könnyen gyártható.
Legyen tápláló: egy 4 unciás (112 gramm) szelet tartalmazzon minimum 600 kalóriát.
50 fokos hőség alatt ne olvadjon meg.
Az íze éppen csak egy kicsivel legyen jobb a főtt krumplinál, hogy a katonák ne édességként kezeljék, és tényleg csak akkor és annyit egyenek belőle, amennyi a létfenntartáshoz szükséges.

A Hershey's vezető kémikusa, Sam Hinkle elfogadta a kihívást, és két hónapnyi kísérletezés árán kikotyvasztotta a hivatalosan D-porció, nem hivatalosan Logan-szelet (még kevésbé hivatalosan Hitler titkos fegyvere) nevű csokoládét. Az összetevői cukor, némi kakaó, zabliszt, zsír, tejpor és mesterséges ízesítőanyagok voltak. Minden követelménynek megfelelt, a pocsék íznek különösen (ezért a hitleres gúnynév).

A csokit extrém körülmények között tesztelték, az amerikai hadsereg panamai és Fülöp-szigeteki támaszpontjain, illetve Byrd admirális antarktiszi expedícióján. Ez az utazás egyébként egészen bizarr módon lett híres bő fél évszázaddal később, a 21. század legidiótább mitológiája, a laposföld-hit szerint ugyanis ekkor fedezte fel az admirális, hogy nincs is Antarktisz, és a lapos földet egy áthatolhatatlan bura, és végtelen jégmező fogja körbe. Ez természetesen irdatlan nagy hülyeség, a csoki viszont bevált: benne volt a szükséges tápérték, nem romlott meg, nem kellett sokat vesződni a tárolásával. Három tízdekás szelet 1800 kalóriát tartalmazott, amivel egy ember kihúz egy napot. Vagyis, ha minden kötél szakadt, és nem volt mást enni, egy szál egytonnás szállítmánnyal száz katonát bő egy hónapig életben lehetett tartani.

A katonák persze gyűlölték, egyrészt az íze miatt, ami korabeli beszámolók szerint olyan volt, mintha benzint ivott volna az ember. Másrészt azért, mert olyan kemény volt, hogy szó szerint beletört az ember foga. Az optimális fogyasztási mód az volt, hogy az egyszeri katona késsel vékony forgácsokat szeletelt róla, amíg tartott a csoki, és azokat már el lehetett rágni. Az 50 fokos olvadáspont miatt a Logan-szelet még az ember szájában sem olvadt meg. És bónuszként az érzékenyebb gyomrúaknál már néhány napnyi fogyasztása komoly székrekedést okozott.

A Logan-szelet

Miután az USA belépett a világháborúba, és százezres nagyságrendben dobott át katonákat az óceánon túli hadszínterekre, létfontosságúvá vált az utánpótlás minél hatékonyabb megoldása. A Hershey's gyárai felpörgették a termelést: a háború elején még csak napi százezer szelet volt a kapacitás, amit 1945-re napi három és fél millió adagra tornásztak fel. A cég számításai szerint a háború alatt az amerikai katonák összesen hárommilliárd szeletet fogyasztottak el a világ legrosszabb csokijából. Cserébe megnyerték a világháborút.

A cég a háború után megkapta az Army-Navy E Award kitüntetést: egy különleges amerikai zászlót tűzhettek ki a csokiüzemre, és a gyár minden dolgozója kapott egy érmet, ami büszkén hirdette, hogy a hátországból szerzett elévülhetetlen érdemeket a háború megnyerésében.