Amikor a Napról eltűntek a foltok, a Földön felragyogott egy király csillaga

2020.12.26. 16:05

Történelem és tudomány ha találkozik, nos, abból nem minden esetben lesz tudománytörténet, sem történelemtudomány. Hanem valami egészen más. Ami ettől még érdekes. Elgondolkoztató.

louis xiv soleil.png
Fotó: XIV. Lajos, a Napkirály

Történt ugyanis, hogy Edward Walter Maunder (1851–1928) angol csillagász a kutatásai közben arra jött rá, hogy

a Naprendszerünk központi csillagán nem mindig voltak és vannak napfoltok.

Az asztrológusok azt már jó ideje megfigyelték, hogy a Nap felszíne bizonyos szélességben időnként, ciklusok szerint foltossá válik. Ezek a foltok valójában olyan területek – a legnagyobbak átmérője akkora, mint a Föld átmérője – az izzó gömbön, amelyek a környezetüknél hűvösebbek, ezért látszódnak sötétebbnek, s még be is mélyednek a Nap felszínébe, mintha csak tölcsér nyílna csillagnyi testében.

Az, hogy ezek a foltok vannak vagy nincsenek, s hogy többnyire miért 11 éves ciklusban tűnnek fel, a „napászoknak” nem kis fejtörést okoz, de legalább lehet rajta gondolkozni, kutatni lehet. Létrejöttük és életük összefüggésben van a Nap energiatermelésével.

Maunder kutatása azonban érdekes összefüggésre mutat rá. Megállapította, hogy a Nap életében volt egy időszak, amikor a napfoltok lényegében elmaradtak, elenyésző számban tűntek fel. Egészen pontosan a XVII. század közepétől egészen a XVIII. század elejéig. Nagyjából 1645 és 1715 között. A jelenség neve Maunder-minimum.

A Nap alulműködése, csökkent energiakibocsátása eleve hatással van a földi életre. A XIV. és a XIX. század közötti időszakot például kis jégkorszakként is szokták emlegetni.

  • Ezt azért nem érdemes úgy elképzelni, mint a 10–12 ezer évvel ezelőtti nagy jégkorszakot, mert ha így lett volna, a Földet alighanem több kilométer vastag jégsapka borította volna, ami elnyelte volna Hamburgot és Berlint is. De egy kis jégkorszak 0,5–1,5 Celsius-fok átlaghőmérséklet-csökkenése elegendő ahhoz, hogy a növények visszafogottabban szökkenjenek szárba, és, mondjuk, gabonából is kevesebb teremjen.

Vagyis a Földre a középkorban és az újkorban váltakozó intenzitással szűkös esztendők, évtizedek köszöntöttek. Egy ilyen korszakban történt meg az, hogy Franciaországban XIII. Lajos halálát követően fia, XIV. Lajos ült a trónra. A királyi udvar pazarló, dőzsölő életmódja összeforrt az abszolutizmussal, a korlátlan uralkodói hatalom kiteljesedésével,

Valamint azzal, hogy XIV. Lajos előszeretettel nevezte magát Napkirálynak.

Arról ugyan aligha tudhatott bármit is, hogy odakint a világűrben, a Nap felszínén éppen el-elmaradoznak a foltok. Fogalma sem volt arról, hogy a később majd Maunder-minimumnak nevezett jelenség éppen egybeesik uralkodásának idejével – 1643–1715 –, vagyis lényegben akkor kezdődött, amikor trónra lépett, és akkor ér majd véget, ha őfelsége távozik az élők sorából.

Lám, ilyen az, 

amikor történelem és tudomány találkozik,

de abból nem lesz tudománytörténet, sem történelemtudomány. Hanem valami egészen más, minimum elgondolkoztató.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy XIV. Lajos azért hívta magát előszeretettel Napkirálynak, mert ő állt mindennek a középpontjában. Uralkodói magatartásában az egyiptomi fáraók isteni, félisteni földi jelenlétének hasonlatosságát lehetett felfedezni, jelképei közé pedig azért emelte be a Napot, mert az fényével bevilágítja az egész világot.

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM