A kotyogós kávéfőző feltalálójának fiát egy kotyogós kávéfőzőben temették el

2020.07.17. 05:10

Nem járnak jó idők az Alfonso Bialetti által alapított, azonos nevű, konyhai berendezéseket gyártó olasz cégre. Legikonikusabb termékük, a mokka expressz (magyarul: kotyogós) kávéfőző folyamatosan veszít népszerűségéből, ahogy a kapszulás rendszerek letarolják a piacot. Adósságállományuk több tízmillió euróra tehető, már az adó- és járandóságfizetés is nehezükre esik. Már a csőd is felvetődött.

Hatalmas kotyogós kávéfőző egy milánói kiállításon
Hatalmas kotyogós kávéfőző egy milánói kiállításon
Fotó: Pier Marco Tacca / Getty Images Hungary

Pedig a gáztűzhelyre helyezhető kávéfőző, amely a nagy kávéházi eszpresszógépeket megközelítően erős kávét tudott főzni, azok árának töredékéért, az olasz design egyik ékköve, a New York-i Modern Művészetek Múzeumában is ki van állítva, és a legtöbb európai háztartásban megtalálható.

Az észak-olaszországi Casale Corte Cerro templomában 2016-ban a pap egy hatalmas, ötven csészés kotyogós kávéfőzőt áldott meg. A kávéfőzőben Renato Bialetti, a cégalapító fiának hamvai voltak. Renato maga kérte, hogy hamvait egy kotyogós kávéfőzőbe temessék el, hiszen erről szólt az élete. Bár az eszközt apja találta fel 1933-ban, a felfuttatása a fia érdeme volt, aki a feltalálás idején 10 éves volt. A kotyogós kávéfőző sokat tett azért, hogy az olasz kávé fogalommá vált, noha az ország ugyanúgy importálja a kávébabot, mint Európában bárki más.

Az olasz kávéfőzést az eszpresszó technológia tette híressé a 19. században, már az nem egyértelmű, hogy ők találták-e föl. Az mindenesetre biztos, hogy a korábbiaknál sokkal erősebb, sűrű ital készítését az ipari forradalom és a gőz biztosította nagy nyomás tette lehetővé. Az első eszpresszógépet Angelo Moriondo szabadalmaztatta 1884-ben, és később is olaszok voltak, akik egyre fejlesztették az eljárást. Akkoriban azonban ezek a kazánok akkorák voltak (ahogy a kávéházakban ma is akkorák), hogy egy sima asztal nem is bírta el őket, és otthoni használatra megfizethetetlenek voltak.

Az eljárás elve szerint a kuktaszerűen zárt tartályban nagy gőznyomást lehet elérni. Ezt a gőzt és forró vizet pumpák és mechanikai megoldások segítségével nagy erővel nyomják át az egyetlen nyitott szelepen, amely az őrölt kávén keresztül vezet. Így hirtelen oldódnak ki a kávé aromái és színanyagai, az eredmény pedig a bitang erős fekete folyadék. Ugyanezt az elvet igyekezett lemásolni Alfonso Bialetti, csak olcsón és kis méretben, miközben a nagy nyomást egyedül a gőz biztosította.

Bialetti 1918-ban tért haza Olaszországba, miután tíz évet töltött Franciaországban az akkoriban vadiújnak számító alumíniumot megmunkáló üzemekben. Nyitott egy kis gyárat Piemontban, ahol edényeket gyártott alumíniumból, amelyek sokkal könnyebbek voltak, mit vas megfelelőik. A legenda szerint az ötletet a mosókonyhai bojler megfigyelése adta neki, bár akkoriban már nagy divatja volt a kávéházi eszpresszógépeknek. Voltak kisebb kávéfőzők is, de azok nem alkalmaztak nyomást a forró víz átnyomására az őrölt kávén, ehelyett forgatni kellett őket, hogy a víz a gravitációt követve szivárogjon át a kávén.

Ezeket ötvözve fejlesztette ki Bialetti évek alatt a háromrekeszes kotyogós főzőt, amelyben alulra kellett tölteni a vizet, arra jött a kávé egy szűrőben, felül pedig kikotyogott a kész ital. Az eszköz kinézete semmit sem változott az elmúlt 90 évben. A jellegzetes homokóraforma, a nyolcszögű keresztmetszet kezdetek óta jelen volt. A hasonló elven működő eszközöket külföldön általánosan mokka kávéfőzőknek hívják, az eredeti Bialetti gép márkaneve a Mokka Express.

1957-es Bialetti-reklám
1957-es Bialetti-reklám
Fotó: Bialetti

A kotyogós kávéfőző tehát már a harmincas évek óta létezett, de mégis a háború utáni gazdasági fellendülés hozta el az aranykort. Renato a háború után átvette a családi gyárat, és erőteljes portfoliótisztítást hajtott végre: mindent kidobott, kivéve a kotyogós kávéfőzőt. Az üzlet egészen a kilencvenes évekig virágzott, de a legutóbbi évtizedekben hanyatlani kezdett. A visszaesés oka a kapszulás gépek népszerűsége mellett egy szóra vezethető vissza:

Starbucks.

A Seattle-ben 1971-ben alapított, aztán hamar globálissá vált kávéházlánc teljesen megváltoztatta világszerte a kávézás kultúráját. Az otthoni kávézás már nem trendi, ehelyett az úton-útfélen árult, elvihetős, leülve vagy akár az utcán, menet közben fogyasztható kávé lett a divat. Sokan ma már nem is főznek otthon kávét, hanem a reggeli ingázás közben szerzik be a működésükhöz szükséges koffeinadagot.

Megszaporodtak a kávézók, az átlagemberek is egyre gyakrabban találkoztak az ipari eszpresszógépek által gyártott itallal. És, bármennyire is cuki a kotyogós kávéfőző, az emberek többsége szerint az általa előállított kávé minősége elmarad a profi kávéházi gépek termékeitől. Kérdés, hogy van-e jövője a kotyogós kávéfőzőnek. Ezt biztosan nem a hatékonysága, de nem is a benne főzhető kávé milyensége fogja eldönteni, hanem a divat.

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM