A bolygó, amit felfedeztek, pedig nincs is

2014.12.30. 09:00

A 19. századi matematikus, Urbain Le Verrier 1843-ban észrevette, hogy a Merkúr pályája nem pontosan olyan, ahogy azt a klasszikus mechanika megjósolta. Szerencsére (azt hitte), a megoldást is megtalálta: kell lennie még egy (törpe)bolygónak a Nap és a Merkúr között, amit el is nevezett Vulcanusnak, a rómaiak vulkánistenéről. A Star Trekben is van egy Vulcan bolygó, de a kettőnek nincs közük egymáshoz.

Urbain Le Verrier
Urbain Le Verrier

Ez akkoriban teljesen logikus ötlet volt: az Uránusz pár évtizeddel azelőtti felfedezése mindenkit meglepett, mivel azt hiték, már nincs több bolygó, erre megtalálták azt a hatalmasat. A Neptunuszt pedig pontosan sikerült kiszámolni matematikával, az Uránusz mozgásai alapján, ráadásul  Le Verrier volt az egyik, aki megjósolta a helyét. 

Vulcanusnak tehát egyértelműen léteznie kellett, csak nem tudták megfigyelni a Nap közelsége miatt. Aztán jött Einstein a relativitáselmélettel, és mindent megmagyarázott, a Vulcanusból pedig nem lett semmi. 

Ettől függetlenül még a NASA két Stereo nevű műholdja azért 2012-ben  megvizsgálta  a területet, hátha találnak vulcanoidákat: olyan aszteroidákat, amik a Nap körül keringenek, de csak egy kicsi objektumot találtak.

Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM