Létezik-e a másik felünk, lelki társunk, a Nagy Ő? Ha igen, merre jár?

2023.12.08. 09:43

Mindenki feltette magának legalább egyszer a kérdést: hol van az Igazi, a Nagy Ő, a másik felünk, lelki társunk? Lehet, hogy még nem találkoztunk vele, és Izlandon, vagy éppen Új-Zélandon él, és soha nem is fogunk összefutni? Vagy már találkoztunk vele, csak nem vettük észre? Honnan tudjuk, hogy összeillünk valakivel? Létezik egyáltalán olyan, hogy Nagy Ő?

A Ma is tanultam valamit podcast mostani vendége dr. Lukács Liza szakpszichológus, több sikerkönyv, többek között a Hogyan szeretsz – Kötődési sebeink gyógyítása és az Otthonról hoztuk – Családi mintáink és a párkapcsolatok című könyvek szerzője szerint létezik az Igazi, ha másért nem is, mert álmodozunk róluk és használjuk ezt a fogalmat. Valójában azonban máshogyan kell feltennünk a kérdést: az-e a Nagy Ő, akire vágyunk, vagy az, akihez tudunk kapcsolódni? Merthogy ez a két dolog a legtöbbször különbözik egymástól.

A téma régóta foglalkoztatja a tudósokat, és az egyik legrégibb kutatási területe a pszichológiának. A műsorból kiderül, a kulcs a kapcsolódási, kötődési mintákban és azok felismerésében rejlik.

Minden ember születésétől fogva vágyik egy igazi kapcsolatra valakivel. Ez idegrendszerünk alapvető tápláléka. Gyerekkori kapcsolati élményeink pedig meghatározóak, mert a későbbi életkorokban azokat fogjuk megismételni egy egyszerű ok miatt: mert azt az élményt ismerjük legmélyebben, abban érezzük igazán otthon magunkat. Még akkor is, ha nem a legtökéletesebb, mégis arra fogunk vágyni a későbbiekben is.

Ennek fényében igencsak meglepő eredményeket hoztak a magyarországi kötődési kutatások, amelyek szerint az emberek 25 százaléka félelemteli kötődéssel kapcsolódik a másikhoz, összességében pedig a kapcsolatok zöme (69 százaléka) bizalmatlanságra épül.

A két műsorvezető most is Tapasztó Orsi és Jocó bácsi, akik felteszik a nagy kérdést:

  • minden eldől már gyerekkorban? Vagy lehetséges változtatni az első (és meghatározó) kötődési élményeken?
  • De szóba kerül az is, miért félrevezető, ha a „másik felünket” keressük?
  • Milyen kötődési minták léteznek?
  • Mi a végső igazság, mit mondanak a haldoklók (akiket kérdeznek, kivétel nélkül), mi a legnagyobb érték?

Tudja meg, mi az igazság a romantikus mesék/filmek gyönyörű királykisasszonyairól és fehér lovon poroszkáló hercegeiről és kapcsolódjon a műsorra, hogy ma is tanuljon valamit! És persze ne hagyja ki a péntekenként jelentkező Ma is tanultam valamit podcast legutóbbi adásait sem az életünket megkeserítő túlagyalásról, túlgondolásról, a titokról, a sziesztáról, tudja meg, hogyan irányíthatjuk álmainkat és azt is, kozmikus lottóötös-e az ember, vagy nyüzsögnek körülöttünk a földönkívüliek, na és hogy képesek vagyunk-e monogámok lenni? És persze leplezze le a notórius későket is!

A 2. évad adásai

Az 1. évad epizódjai  

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM