Hetven év után derült ki, ki van a háborús plakáton

További Ma Is Tanultam Valamit cikkek

Egy fényképész 1942-ben készített egy fotót az akkor húszéves Naomi Parker-Fraley-ről. A lány kedvenc piros színű, fehér pöttyös kendőjét viselte munka közben a kaliforniai Alameda légitámaszponton. Akkor még senki nem gondolta, hogy a kép legendássá válik, és feministák választják majd jelképüknek évtizedekkel később is.

A lányról készült fotó ezután megjelent az újságokban, még rajongói leveleket is kapott, meséli nevetve a ma 95 éves Naomi Parker-Fraley. A fénykép J. Howard Miller érdeklődését is felkeltette, akit akkoriban háborús propagandaposzterek készítésével bízott meg a Westinghouse Electric cég. Csak belső kampányról volt szó, a cég saját dolgozóit akarta inspirálni ezzel. J. Howard Miller fel is használta Naomi Parker-Fraley fotóját azóta híressé vált We can do it! (Meg tudjuk csinálni!) poszteréhez.

Rosie the Riveter

A poszter később Rosie the Riveter, vagyis Szegecselő Rosie néven futott óriási karriert. Magát a Rosie the Riveter kifejezést egyébként 1942-ben használták egy dalban, jellemző a korra, hogy szinte azonnal sláger lett. Rosie a fáradhatatlan munkást szimbolizálta, aki kiveszi részét a háborús Amerika életéből, vagyis elvégzi a frontra távozott férfiak munkáját.

Bár az terjedt el a köztudatban, hogy a nők a gyárakban vették át a férfiak munkáját, ez valójában egyáltalán nem így történt. A nők többsége nem gyári munkás volt, a gazdaság valamennyi ágazatában szerepet vállaltak. A propaganda hatására 1940 és 44 között 57 százalékkal nőtt a dolgozó nők száma.

Erről azonban nem szólt Naomi Parker-Fraley-nek. El is felejtődött volna az egész, ha a nyolcvanas években nem kapják fel megint a plakátot. A poszter ugyanis a nyolcvanas években élte másodvirágzását, akkor fedezték fel a munkahelyi női egyenjogúságért küzdő szervezetek. Annyira híres lett a plakát, hogy 1994-ben a Smithsonian magazin címlapjára tette (ennek később jelentősége lesz).

Egy Geraldine Hoff Doyle nevű nő is ekkoriban találkozott először a poszterrel. Először 1984-ben látott egy képet a Modern Maturity magazinban egy ismeretlen munkásnőről, aki a posztert inspirálta, majd jó tíz évvel később a Smithsonian magazin címlapján szembejött vele a poszter is. Doyle magára ismert a fotóban és a poszterben is, erről Penny Colman történésszel is beszélt. Doyle halála után a média egyértelműen őt azonosította a We can do it! poszteren szereplő nővel.

Naomi Parker-Fraley-nek minderről nem volt tudomása. Látta ugyan a posztert a nyolcvanas években, és azt gondolta, hasonlít a rajta szereplő nő. Aztán arra gondolt, hogy a hatmillió nőből, aki dolgozni kezdett a második világháborúban, valószínűleg nem ő az egyetlen, aki magára ismert benne.

Nem is törődött az egésszel egészen 2009-ig, amikor a húgával ellátogatott a Rosie the Riveter nevű kiállításra. Ott meglátta az eredeti, posztert inspiráló fényképet, amelyet azonnal felismert, anno látta az újságban is. De a kép alatt egy idegen nő neve szerepelt.

Parker-Fraley nem hagyta annyiban, elküldte az újságoknak az eredeti fényképet és több képet magáról is, hogy bizonyítsa igazát. De már késő volt, Hoff Doyle helye bebetonozódni látszott mint az igazi Rosie the Riveter. Így is maradt volna, ha egy kommunikációval foglalkozó kutató, James J. Kimble nem kezdi el kutatni a poszter eredetét. Ő maga jutott el Naomi Parker-Fraley-hez 2015-ben, és megvizsgálta a nő bizonyítékait. Kimble 2016-ban jelentette meg tanulmányát a Rhetoric and Public Affairs szaklapban, ezzel igazságot szolgáltatott a 95 éves Naomi Parker-Fraley-nek.