A blackjack mentette meg a Fedexet a csődtől

2017.04.08. 07:40

A világ egyik legnagyobb szállítmányozási cége a Fedex, és manapság több mint 1,2 milliárd csomagot szállít évente, a világ 220 országában. De csak a szerencsés lapjáráson múlt, hogy ide jutottak. A cégalapító Frederick Smith bevallotta, hogy egyszer Las Vegasba ment blackjackezni, hogy legyen elég pénze.

Smith már 1962-ben, a Yale egyetem hallgatójaként kitalálta, hogy az akkoriban használt nagy pakkok helyett sokkal hatékonyabb lenne kisebb csomagokat repülővel szállítani. Azt nem tudja, hogy az erről szóló dolgozatára milyen jegyet kapott, de végül is ez volt az az ötlet, amire 1971-ben megalapította a Fedexet.

Ne maradjon le semmiről!

Erre a 4 millió dolláros örökségét és 80 millió dollár kölcsönt és befektetői tőkét használt fel, a repülős szállítmányozás ugyanis igencsak pénzigényes dolog. Ebből vett nyolc repülőt, hogy 35 város lefedésével el tudjon indulni a biznisz. Az első években azonban olyan mértékben nőtt az üzemanyag ára, hogy folyamatosan anyagi gondjaik voltak.

Egyszer csak ott álltak 5000 dollárral a kasszában, ami arra sem volt elég, hogy megtankolják a repülőket.

Erre Smith nagyon váratlan lépést tett: elvitte az egész pénzt Vegasba, és elkezdett vele blackjackezni. Elképesztő mázlija volt, mert a következő héten 27 000 dollárral tért vissza.

Ez a pénz is csak egyetlen hétre volt elegendő, de a nyeremény akkora lökést adott Smithnek, hogy sikerült még több befektetést szereznie, összesen 11 millió dollárt. Ez már elegendő volt ahhoz, hogy pénzügyileg stabilizálják a céget, és egy hatalmas reklámkampánnyal felhívják magukra a figyelmet.

Végül 1976-ban már 3,6 millió dollár profitot termeltek, most pedig a Fedex egy évi 3 milliárd dolláros haszonnal járó biznisz, 50 milliárdos forgalommal és körülbelül 400 000 alkalmazottal.

Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM