Cigiszünet mentette meg a biztos haláltól a főmérnököt

2015.12.22. 14:10

1960. október 24. kitörölhetetlen emlékeket hagyott az orosz űrkutatásban: a Nyegyelin-katasztrófában a bajkonuri kilövőállomáson felrobbant a szovjet R–16 ICBM rakéta prototípusa. A rakétát éppen a tesztrepüléshez készítették elő, és felrobbant a kilövőálláson, amikor idő előtt beindult a második fokozat. A balesetben rengeteg magas rangú katona, mérnök és technikus meghalt. Az áldozatok között volt Mitrofan Nyegyelin marsall, az R–16 fejlesztési programjának parancsnoka. A hivatalos szovjet jelentések kilencven halottról szóltak, de a valós szám akár a kétszázat is elérheti. A mai hivatalos álláspont szerint 120-an haltak meg a balesetben. 84 katona és mérnök közös sírban nyugszik Lenyinszkben.

R–16 ICBM
R–16 ICBM
Fotó: Wikipedia

A katasztrófa súlyossága ellenére a szovjet kormány az elhallgatást választotta, és a közvélemény csak a rendszerváltás után ismerhette meg a történteket, addig azt kérték az áldozatok hozzátartozóit, hogy hazudjanak repülőbalesetet.

Az egész katasztrófa a nagy októberi forradalom miatt történt: a rakéta prototípusa már kész volt, az indítóálláson várakozott októberben, így a vezető mérnökök azt remélték, hogy már tesztelhetik a rakétát a forradalom november hetedikei évfordulója előtt. Ehhez viszont még több tesztet el kellett volna végezni.

Október 23-án a rakéta már az utolsó tesztek előtt volt, megtöltötték az ördög mérgének becézett hipergol hajtóanyaggal: ezt annak ellenére használták, hogy rendkívül mérgező gázt képez, amikor elhasználják, és erősen korrodál. Ez önmagában még nem volt probléma, de a technikusok megsértették az első fokozat üzemanyagcsöveinek pirotechnikai membránjait, ezért üzemanyag került az égéstérbe. Az üzemanyag salétromsava annyira korrozív volt, hogy két napnál tovább nem maradhatott az üzemanyagcsövekben. Az irányítóknak dönteniük kellett: leeresztik a tartályokat és elhalasztják a kilövést vagy két napon belül startolnak.

Kövessen minket a Facebookon is!

Éppen a fentiek miatt kellett volna betartani a biztonsági előírásokat, de ahelyett, hogy lépésről lépésre haladtak volna, október 24-én egyszerre több feladatot végeztek el a technikusok. A kapkodásban az üzemanyag áramlásirányítóját (Programmable Current Distributor, PCD) visszaállították a próba utáni alapállásba: indítás előtti állás helyett indítás utániban maradt, ezért a rendszer úgy viselkedett, mintha leválna a második fokozat.

Nedelin Disaster 1
Fotó: Wikipedia

Hiába vette észre a kapcsoló hibás állását később egy technikus, a visszakapcsolással zavart okozott a már bekapcsolt irányítóberendezésekben, emiatt a rakéta második fokozata magától beindult, a felcsapó lángoktól pedig az első fokozat üzemanyagtartályai felrobbantak.

Egy, eredetileg a kilövést rögzítő, automatikusan elinduló kamera rögzítette az egész balesetet. A rakéta közelében álló emberek azonnal elégtek a 3000 Celsius-fokos tűzben, a távolabb lévők pedig a mérgező gázokba haltak bele. (A videóban emberek égnek el, óvatosan kattintson.)

A Nedelin-katasztrófa

A katasztrófa napján is dolgozó, az R–16 rakétát tervező mérnök Mihail Kuzmics Jangel csak a véletlennek köszönhette, hogy túlélte a katasztrófát: éppen kiugrott cigarettázni, amikor a rakéta felrobbant. A cigiszünetben pont arról beszéltek, hogy lehet, el kellene halasztani az indítást.

Eltussolták

Nyikita Hruscsov azonnal úgy döntött, hogy titokban kell tartani a történteket,Nyegyelinről hivatalosan azt mondták, hogy repülőgép-balesetben halt meg. A kivizsgálást azért elkezdték, kiderült, hogy rengetegen ott voltak a kilövőállásnál, akiknek a biztonságos bunkerekben kellett volna lenniük.

Viszont nem büntettek meg senkit, Brezsnyev azt mondta, hogy „már megbűnhődtek a bűnösök”. Jangel magát hibáztatta a katasztrófa miatt, és szívinfarktust kapott, amit túlélt, de hónapokig nem tudott dolgozni.

Az R–16-os rakétát végül 1961 januárjában sikerült fellőni. A bajkonuri központban ma is van emléktáblája a balesetnek, amit minden fellövés előtt meglátogatnak a központ vezetői.

A Ma is tanultam valamit rovat java sok új tartalommal megjelent könyvben is, az Index grafikusainak illusztrációival, ide kattintva tud belelapozni.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport