Ötven évvel ezelőtt az Úr szavai szóltak százmilliókhoz az űrből

Az utolsó Holdküldetés, az Apollo-17 parancsnokát megmentő prosztatamasszázshoz képest jóval emelkedettebb űrtörténeti gyöngyszemet köszönhetünk az első Holdküldetésnek, az Apollo-8-nak. Az Apollo-program során ez volt az első küldetés, aminek célja már a Hold volt, Frank Borman parancsnok, Jim Lovell parancsnokimodul-pilóta és Bill Anders holdkomppilóta elsődleges feladata az összes űrhajózó rendszer tesztelése volt, és a landolás kivételével szinte az összes olyan feladatot végrehajtották, amit pár hónappal később a történelmi Apollo-11 űrhajósai.

Az Apollo-8 űrhajója a karácsonyi bevásárlási láz utolsó napjaiban, 1968. december 21-én indult útnak, és pontosan december 24-én állt Hold körüli pályára, hogy a terv szerint tízszer megkerülje azt. Borman, Lovell és Anders egyik fő feladata ekkor a Hold felszínének megfigyelése, fényképezése volt, különös tekintettel az Apollo-11 leendő leszállóhelyére, a Nyugalom Tengerére. A nyolcadik kör után, a hazatérő manőver előtt nem sokkal, az űrhajósok egy újabb élő tévéadásra készültek, mivel a NASA többször is közvetített tévénézők millióinak az úttörő utazás egyes állomásairól. A küldetés amúgy is sok tekintetben rendkívüli volt, egy sor elsőséget besöpörve a szovjetekkel való űrversenyben, de amikor Anders holdkomppilóta bejelentkezett a kor legnézettebb tévéadásába, olyan történt, ami még korábban soha.

Anders kinézett az ablakon és már-már költői szavakkal tolmácsolta a tévénézőknek, mit lát a három asztronauta, miközben a Hold még sötétbe burkolódzó felszíne felett suhannak:

A síkság közepén repedések vagy törésvonalak sorozata: körülbelül három lépésnyire délre futnak le. Az északi párhuzamos törésvonal mintázata középre tart. Remélem, hogy ti, mindannyian ott a Földön, már látjátok, hogy miért mondjuk, hogy meglehetősen baljóslatú a látóhatár, hogy ez egy nagyon sötét és barátságtalan hely. Most továbbrepülünk és megközelítjük a Nyugalom Tengerét, ami egyike a leendő holdraszállás számára kiválasztott sima landolóhelyeknek, sima, hogy megkönnyítse az első landolási kísérletet, hogy ne kelljen hegyeket kerülgetni. Most a holdi napkelte hosszú árnyékait láthatjuk. És most, hogy közelítünk a holdi napkeltéhez, az Apollo-8 legénysége szeretne egy üzenetet küldeni a Föld összes lakójának.

Ekkor először a történelemben a Biblia első sorai hangzottak fel egy űrben keringő űrhajóban. Anders a Teremtés könyvének első négy verssorát kezdte szavalni:

Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet.

A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.

Isten szólt: "Legyen világosság", és világos lett.

Isten látta, hogy a világosság jó. Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől.

Majd Lovell vette át tőle a szót, a Genezis következő négy szakaszával:

A világosságot nappalnak nevezte Isten, a sötétséget pedig éjszakának. Azután este lett és reggel: az első nap.

Isten újra szólt: "A vizek közepén keletkezzék szilárd boltozat, és alkosson válaszfalat a vizek között." Úgy is lett.

Isten megalkotta a szilárd boltozatot, és elválasztotta vele a boltozat fölötti és a boltozat alatti vizeket.

Isten a boltozatot égnek nevezte. Erre este lett és reggel: a második nap.

Végül Frank Borman következett, akinek amúgy egy barátja javasolta, hogy idézzenek a Teremtés könyvéből:

Isten ismét szólt: "Gyűljenek össze az ég alatti vizek egy helyre és emelkedjék ki a száraz." Úgy is történt.

Isten a szárazat földnek nevezte, az összefolyt vizeket pedig elnevezte tengernek. Isten látta, hogy ez jó.

A karácsony esti tévéközvetítést is a parancsnok szavai zárták:

És ezzel búcsúzik az Apollo-8 legénysége, jó éjszakát, jó szerencsét és boldog karácsonyt kívánva – az Isten áldjon meg mindannyiótokat ott a gyönyörű Földön.

Talán soha a tévézés történetében addig nem volt még ilyen nagy hatású közvetítés. Az, hogy a Holdat és onnan a távoli Föld látványát a három űrhajós a világnak megmutatta, miközben az Ószövetség kezdő sorait szavalták, semmihez nem fogható generációs élmény volt százmilliók számára. Így napra pontosan ötven évvel később is elszorul az ember torka ettől a libabőrös 3 perctől:

A közvetítést csaknem egymilliárdan nézték, hallgatták azon az ötven évvel ezelőtti karácsony estén. Az emberiség negyede. Annyi biztos, hogy kevés tökéletesebb idézetet választhattak volna az űrhajósok a szentestei közvetítéshez: a három ember, aki elsőként hagyta el a világon szülőbolygójának ölelését, 384 ezer kilométerre az emberiség bölcsőjétől kering egy másik égitest körül, elsőként csodálva teljességében a Föld törékeny üveggolyóját, rajta az összes élő és valaha élt emberi lénnyel. Lehettek Lovellék ateisták vagy hívők a maguk módján, a teremtés mítoszának felelevenítése, miközben a Föld felbukkan a kietlen Holdhorizont mögül, makulátlan ajándékuk volt az emberiség számára.

Nyitókép: Földkelte az Apollo-8 küldetés egyik ikonikus fotóján (NASA)