Ha úgy érezzük, elvesztünk, valójában körbe-körbe haladunk

Ismerős jelenet kalandfilmekből és vígjátékokból, hogy a főhős tízszer is elmegy ugyanazon kőszikla mellett, ami egy idő után fel is tűnik neki. Úgy tűnik, ez a jelenet valóban megtörténhet, az ember ugyanis képtelen egyenes irányba haladni, ha elvesznek tőle minden tájékozódáshoz szükséges segédeszközt.

A kutatók egyelőre nem tudják ennek okát, bár elméleteik vannak. Azt azonban már bebizonyították többször is, hogy ha magunkra hagynak, akkor körbe-körbe haladnánk.

A német Max Planck Institute for Biological Cybernetics kutatói német erdőkben és tunéziai sivatagokban sétáló önkénteseket követtek. Amíg a sétálók látták a Napot vagy a Holdat, képesek voltak egyenesen haladni. Legalábbis többé-kevésbé.

Abban a pillanatban, hogy felhők takarták el az igazodási pontokat, máris eltérültek és visszatértek korábban elhagyott pontokra. Vagyis körbe-körbe mentek.

A kutatók szerint az emberi agy elképesztően sok információt dolgoz fel, a szemekből érkező, a fülekből jövő gyorsulásérzetet, még az izmok mozgását is feldolgozza. De ezek az információk relatívak, az nem mondják meg, hogy ugyanabban az irányban haladunk, mint egy órája.

Érdekes, hogy az említett kutatásban az emberek nem egy irányba mozdultak el. Voltak, akik jobbra tartottak, voltak akik balra, és olyanok is voltak, akik teljesen véletlenszerűen váltottak irányt. Néhányuknak sikerült teljes kört menni, bár ezzel nem voltak tisztában.

Ennek okait már régóta kutatják, de egyelőre nem sikerült megnyugtató magyarázatot találni. Egyesen a test asszimmetriájával magyarázzák, nem egyformák a lábaink, nem egyformákat lépünk velük, persze, hogy az egyik irányba húznak a lépéseink. De ennél sokkal valószínűbb, hogy a belső füllel kapcsolatos a magyarázat. Amikor nincsenek követendő pontok, akkor az agyunk nem tudja a külső információkból kiszámolni, merre van az egyenes és az egyensúlyi rendszer hibái miatt haladunk körbe-körbe.