Tippeljen, hány kilométer van a világ leghasználtabb autójában!

2014.12.22. 07:29

Na, megvan a tippje? Akkor eláruljuk:

4 890 992

Sőt, mivel ez idén májusi adat, elképzelhető, hogy mostanra megvan, vagy legalábbis elérhető közelségbe került az ötmilliós határ is. Csak éppen a tulajdonosa nem kerít neki különösebben nagy feneket, hiszen amerikai, ott meg mérföldben mérnek. Ennek megfelelően tavaly, a 3 millió mérföldes határ átlépésekor volt nagy ünneplés (most 3 039 122 mérföldön áll a számláló).

A világcsúcstartó (és itt pontosítsunk: a magánkézben levő, magáncélra használt járművek között az) kocsit 1966-ban vásárolta egy New York-i általános iskolai tanár, Irv Gordon. A P1800-as Volvo akkoriban igazi álomautónak számított, ilyet vezetett a klasszikus Angyal tévésorozatban a címszereplő Roger Moore. Irv Volvója 4150 dollárba került, ami akkor egy éves fizetésének felelt meg. Ma egy ilyet oldtimerként 9-10 millió forint között lehet beszerezni.

Mr. Gordon évi bő százezer kilométert tett az autójába, 48 éven keresztül. Az indoklás? Szeret autókázni. Főleg mióta elvált, és még inkább főleg, mióta nyugdíjas. A számlálót az is erősen pörgette, hogy kicsit messze lakott a munkahelyétől, és minden áldott nap 100 kilométert vezetett oda, majd hazafelé is az iskolából. Manapság főként autókiállításokra jár vele.

A rekordok könyvébe 1998-ban került be, 1,69 millió mérföldes állásnál, azóta ezt majdnem megduplázta. Az ötmillió kilométer alatt összesen 11 balesete volt, leginkább koccanások. A Volvót a legmegbízhatóbb és legstrapabíróbb autók között tartják számon, de ez az igénybevétel még a legendás svéd konstrukciót is megviselte, kétszer kellett teljesen újraépíteni a motorját. És persze a kilométer-számlálót is elég hamar át kellett alakítani. Az egyetlen alkatrész, ami még eredeti és érintetlen benne, a rádió.

A hárommilliós határ átlépésekor, 74 évesen Gordon azt mondta, a négymillió már nem biztos hogy meglesz - az autó még bírná, de saját magában nem olyan biztos. A Volvo egyébként elég nagy előnnyel vezeti a használt autók világranglistáját, a második helyezett a Wikipedia szerint egy 1976-os Mercedes 2,8 millió mérfölddel, de az már nem jár, az autógyár múzeumában van kiállítva. A statisztika szerint az amerikai autók átlagosan 200 ezer mérföldet (331 ezer kilométer) futnak a teljes élettartamuk alatt.

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM