A reneszánsz legendapárbaj, aminek mára már csak nyomai maradtak
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
1503-ban Firenzében virágzott a reneszánsz kultúra. A Medici családot lassan 10 éve űzték el, és az 1502-ben megválasztott vezető, Piero Soderini el akarta érni, hogy a köztársaság valóban a népet szolgálja; ennek a képviseletnek az egyik szimbóluma volt a Palazzo Vecchio, a Firenzei Köztársaság szíve.
Soderini úgy döntött, hogy a tanácsterem dekorációját nem lehet bárkire bízni, így a kor nagyjait, Leonardo da Vincit és Michelangelo Bounarrotit bízta meg a falfestmények elkészítésével.
A projekt nehezen indult. Da Vinci nem sokkal korábban fejezte be a Mona Lisát, és nevének már akkoriban is akkora súlya volt, mint napjainkban. Michelangelot 1504-en bérelték fel, de a 29 éves feltörekvő sztár már 5 évvel korábban megszobrászta a Szent Péter székesegyházban kiállított Pieta-t, és szerződésének évében került ki a Palazzo Vecchio elé a Dávid-szobor.
Talán érthető, hogy a félig közös projekttel két hatalmas ego ütközött.
Michelangelo hamar kifejezte da Vinci iránt érzett utálatát, így az 50 pluszos művész elugrott Franciaországba, és a naplójában kritizálta az arrogáns ifjút. Mikor végre békén hagyták egymást, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy hasonló irányból közelítik meg a csataképet (da Vinci az Anghiari csatán, Michelangelo a Cascinai csatán dolgozott), mégpedig nem úgy, mint ahogy azt a megrendelők elképzelték.
Az előbbi csata a 15. században zajlott Firenze és Milánó között. A fal másik részére kerülő Cascinai csata egy 14. századi ütközetet ábrázolt volna, amiben Firenze Pisával küzdött. A fiatal köztársaság imázsán rengeteget dobtak volna a lovagiasságot és dicsőséget bemutató festmények, de ehhez képest mindkét művész a csaták sötét oldalát akarta bemutatni.
Sose fogjuk megtudni, mi is járt a festők fejében, ugyanis egyik mű se készült el.
Da Vinci festményéből egy részlet maradt fenn amin emberek és lovak láthatóak. Ez is csak azért maradt ránk, mert (valószínűleg) Rubens készített egy másolatot egy, a festmény közepéről készült másolatról. Ez a részlet a Csata a lobogóért címet viseli. A lovak emberi céltudatosságot, a lovasok pedig állati bestialitást sugároznak – acsarognak, mint a vérszomjas fenevadak.
Michelangelo festmény-kezdeményéről Bastiano de Sangallo készített másolatot, ez ma a norfolki Holkham Hallban lóg.
Volt még egy jellegzetesség, amiben a riválisok osztoztak: egyikük se szerette befejezni a festményeit. Da Vinciről ezt már mindenki tudta, de Michelangelo – lehet, hogy pont az idősebb mester hatásra – a Cascinai csatával kezdte meg a halogatást. Leonardo hatékonyabb volt, bár jelents időt szánt egy fa lift megtervezésével, amivel a fal bármely pontjához hozzáfért. Sajnos a kísérletezgetés lehetett a festmény veszte: da Vinci egy ókori római receptet próbált felhasználni, amivel olajfestékkel festhetett volna falra, de valószínűleg rossz minőségű alapanyagokat sóztak rá, így a festmény felső része sötétebbre száradt meg, mint kellett volna, az alsó pedig lemállott.
Michelangelo egy teljes méretű vázlatrajzig jutott. Míg da Vinci a csata közepére fókuszált, az összefeszülő testek összecsapására, addig Michelangelo a csata környékét rajzolta meg. Egészen pontosan a jelentet, amikor meztelen firenzei katonák az Arnoban fürödve észrevették, hogy jön az ellen, és kapkodva igyekeztek felvenni a páncéljukat.
Ugyan da Vinci képe felkerült a falra, de a művész életéről író Giorgio Vasari 1565-ben ráfestette saját művét. Ennek egyszerű oka lehetett: bármennyire is tisztelte da VIncit, el akarta törölni a köztársasági múltat.
1512-ben a Szent Liga leküldött Firenzébe egy spanyol sereget, hogy letörje a köztársaságot. Piero Soderini elmenekült, és a Mediciek visszakerültek városállam trónjára. Ugyan Michelangelo a Mediciek iskolájában tanulta ki a mesterséget, és a Pápa is támogatta, hithű republikánus volt. Mikor a Medicieket újra elűzték, és megalakult az utolsó Firenzei Köztársaság, Michelangelo segített megtervezni a város védelmét. 1530-ban a falak ledőltek, a Mediciek visszatértek, de hírneve miatt megkegyelmeztek a művésznek. Ezek után a város konzervatív, hercegi uralom alá került, és az előző korszakra emlékeztető jelképeknek menniük kellett. Vasari ezért tüntethette el az Anghiari csatát, és így nem maradt fent a két rivális munkájának gyümölcse.
(Borítókép: Leonardo da Vinci és Michelangelo Buonarroti önarcképei / Getty Images)
Rovataink a Facebookon