A leghíresebb angol szótár nagy részét egy őrült írta az elmegyógyintézetből
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
- Nem ismerték az operát, de királyt buktattak a történelem első sztrájkolói
- Új évaddal jelentkezik a Ma is tanultam valamit podcast
- Nem sokon múlott, hogy Petőfi túlélte március 15-öt
- Leleplezték A titok titkát, áltudomány tarolhatta le a világot
- A pop izgat, a blues nyugtat, a metál és a country depressziót okozhat
Az Oxford English Dictionary a leghíresebb és legfontosabb angol nyelvű értelmező szótár. Ez tulajdonképpen az angol nyelv definitív alapműve, azzal szokott bekerülni a hírekbe, ha szlengszavakat is bevesznek a szerkesztő nyelvészek az új kiadásba (legutóbb például a szelfit és a twerkelést), és azok ezzel hivatalosan is az angol nyelv részévé válnak. A legelső kiadást 1857-ben kezdték el írni, de annyira hatalmas volt, hogy az angol nyelvészek önkénteseket toboroztak az egyes szócikkek megírásához – vagyis az OED kicsit úgy született, mint közel másfél évszázaddal később a Wikipedia. Viszont még így is 31 évig tartott, mire sikerült eljutni addig, hogy az első kötet megjelenjen. Ez az A betűvel kezdődő szavakat írta le és értelmezte 352 oldalon. Az ábécé végéig 12 kötettel később, 1928-ban sikerült elérni.
Amikor a lexikon szerkesztője, Sir James Augustus Henry Murray az első kötet kiadása után meglátogatta a legtermékenyebb önkéntes szócikkírókat, hogy személyesen köszönje meg nekik a munkát, egészen megdöbbent. A legtöbb szócikk írója és egyben egy újszerű, a munkát felgyorsító idézetkövetési rendszer megalkotója nem egy unatkozó könyvtáros, lelkes nyelvész vagy tanár volt.
William Chester Minor az egyik legjobb amerikai egyetemen, a Yale-en szerzett orvosi diplomát 1863-ban, majd azon nyomban be is sorozták az északi unionisták seregébe harctéri sebésznek. Akkor már két éve dúlt az amerikai polgárháború, és Chester rögtön a legdurvább, legvéresebb összecsapásokba került bele, mint az 1864-es Csata a Vadonban, a maga 3000 halottjával és 20 ezer sebesültjével. Feljegyezték azt is, hogy a felettesei arra utasították, hogy egy dezertáló katonát billogozzon meg az arcán egy izzó vasrúddal. Valószínűleg ezek az élmények vezettek ahhoz, hogy megbomlott az elméje.
Amikor elhatalmasodott rajta a paranoia, a háború után először New Yorkba, majd miután itt sok botrányos ügye volt prostituáltakkal a piros lámpás negyedben, egy isten háta mögötti floridai helyőrségbe helyezték. Később 18 hónapot töltött egy washingtoni elmegyógyintézetben, és miután az állapota nem javult, leszerelték a seregtől. Angliába költözött, és London egyik nyomornegyedében élt. 1871-ben bíróság elé állították, mert a nyílt utcán lelőtt egy férfit, akiről azt vizionálta, hogy be akar törni hozzá. A bíróságon az elmeszakértő őrültnek nyilvánította, ezért nem börtönbe, hanem egy elmegyógyintézetbe került, a Broadmoore-ba.
Ez az intézet szigorúan őrzött, de az ápoltakkal igyekszik emberségesen bánni, Chesternek például hozzáférést engedtek a könyvtárhoz, illetve engedélyezték, hogy könyveket vásároljon. Minden pénzét (továbbra is járt neki az amerikai katonaságtól a nyugdíj) könyvekre költötte, és sokat hozott be neki az általa megölt férfi özvegye is, aki mélyen vallásos lévén megbocsátott neki, megsajnálta és rendszeresen látogatta. A könyvvásárlások során jutott a fülébe, hogy önkénteseket keresnek a valaha volt legnagyobb lexikon megírásához, aminek valósággal a megszállottja lett, minden szabad percét kutatással, szócikkek írásával és javításával töltötte. És a Broadmoore falai között elég sok szabad perce volt.
Az első kötet megjelenése után Chester állapota rosszabbodni kezdett, abbahagyta a szótár írását. Amikor egy különösen elborult pillanatában levágta a saját péniszét, átszállították egy szigorúbb, súlyosabb esetekkel foglalkozó szanatóriumba, ahol már esélye sem volt könyvekhez jutni és folytatni a munkát.
Történetéből 1998-ban nagy sikerű regény készült.
Rovataink a Facebookon