Ágyúval repültek az űrbe, most centrifugával próbálkoznak

Történelmi ugrás volt, amikor az ember elhagyta a Földet, és először láthatta kívülről csodaszép és törékeny kék bolygónkat. Az viszont érdekes, hogy a technika hatvan éve alig változott. Elon Musk visszatérő Falcon rakétáin és néhány kísérleten kívül ma is legtöbbször egyszer használatos rakéták szállítják a műholdakat, szondákat és az űrhajósokat.

Kipróbált és jól bevált technika, csak az vele a probléma, hogy rendkívül drága. Indítás után ugyanis sorra leválnak és kiégnek (majd jó esetben lakott területen kívül visszahullanak a Földre) a rakétafokozatok.

Valamit megérezhetett a szép új világ gondjából Jules Verne, a sci-fi atyja, mert nemes egyszerűséggel egy háromszáz méter hosszú ágyúval lövette ki lelkes hőseit a Holdra (Utazás a Holdba, 1865) egy gigantikus lövedék belsejében, amelyben szobát is berendezett, majd néhány malőr elhárítása után vissza is hozta őket a Földre.

Ábrándos és mulatságos ötlet, de Verne a könyveiben említett száznyolc elképzelt találmány döntő többségét (tengeralattjáró, televízió, videókonferencia, légkondicionálás, hangosfilm stb.) mára már megvalósították. Ahogy ágyús elképzeléseit sem mindenki tartja (minden részletében) csacska képzelgésnek ma sem.

Kiágyúztak már egyszer a világűrbe…

A kanadai–amerikai (High Altitude Research Project) például egy nagy méretű ágyúval juttatott el egy rakétát az űr határára (a Kármán-vonal környékére, körülbelül száz kilométer magasra), majd 1966-ban még tovább, 179 kilométerre a Földtől. Utóbbi volt minden idők legmagasabbra kilőtt lövedéke. Sajnos az ígéretes projektet leállították.

John Hunter, az amerikai QuickLaunch (gyorsindítás) projekt tervezője és alapítója is ágyúkban gondolkodik, méghozzá a világ legnagyobbjaiban. Már konstruált is egy 128 méter hosszú csövűt, amelyből hiperszonikus sebességgel (a hangsebesség ötszörösével) lőtt ki egy tesztlövedéket. Most emelte a tétet, és

amelyből 21 ezer kilométer/órás sebességgel tervez a magasba lőni (sűrített hidrogén és földgáz berobbantásával) egy féltonnás lövedéket. Ez már olyan gyorsaság, amellyel Föld körüli pályára lehet állítani tárgyakat, méghozzá töredékköltséggel.

Nem éppen földhözragadt elképzelés. Ahogy az óriáscentrifuga sem.

…most gigantikus diszkoszvetőt tesztelnek

Képzeljünk el egy óriási pörgettyűt, amelyben egy forgó kar vákuumkamrában pörgeti meg az űrbe szánt terhet, például egy rakétát, méghozzá szédületes, 8000 kilométer/órás (hiperszonikus) sebességgel, hatvan kilométeres magasságba. Elég lesz csak itt begyújtani a hajtóműveket, amivel hetvenszázaléknyi költséget takaríthatnak meg.

Ez a SpinLaunch-projekt, amelynek egy kisebb, méretarányos prototípusát már tavaly sikeresen tesztelték, most pedig egy nagyobbat (harmadakkora, mint a tervezett végleges), de még így is olyan magas, mint az amerikai Szabadság-szobor. A napokban szemet vetett rá a NASA is. 

Óriási előnye, hogy kilövéskor nincs károsanyag-kibocsátás.

Űrutasok egészségügyi okokból nem használhatják, 5000 g-nek megfelelő gyorsulást (ami olyan lenne, mintha hirtelen ötezerszeresére nőne a súlyunk) ugyanis nem bír ki egyetlen ember sem, azon nyomban szétlapulnánk. Még 3-4 g-t is csak nehezen, a legedzettebb vadászpilóták is legfeljebb 5 g-t, egy stramm űrhajós esetleg 6-8 g-t, pár percig.

cilinderben, minden bonyodalom nélkül, ami emberfeletti teljesítmény, ekkora gyorsulást ugyanis rajtuk kívül egyetlen élőlény sem élne túl. De egyetlen technikai eszköz sem, kilövéskor minden azonnal papírvékonyságúra nyomódna. Az óriáságyú és a gigantikus parittya ezért nem filantróp üzletembereket fog kilőni, hanem műholdakat, szondákat vagy utánpótlást szállító rakétákat. De azt villámgyorsan és olcsón.