Önfeledten fogyasztunk, ami már önmagában paradoxon

Amikor emberi eredetű szén-dioxidról és a neki tulajdonított globális felmelegedésről beszélünk, akkor a megoldást nemcsak a fosszilis energiafélék visszaszorításában, hanem az egyre hatékonyabb technológiákban is látni véljük.

Hasonlóan gondolkodtak Nagy-Britanniában is az ipari forradalom berobbanása idején, az 1800-as évek közepén. Akkoriban egyre többen aggódtak a szénkészletek rohamos csökkenése miatt. Miután James Watt újítása megsokszorozta a gőzgépek kétségbeejtően gyatra hatásfokát, és kevesebb szénből nagyobb teljesítményt csiholtak ki, szakértők mindenkit megnyugtattak: az egyre fejlettebb technológia csökkenteni fogja a szénfogyasztást. Logikus.

William Stanley Jevons, a neves angol közgazdász nem volt teljesen nyugodt. Megfigyelte, hogy Anglia szénfogyasztása, az egyre hatékonyabb gépek ellenére is, jelentősen megugrott. Hosszan gondolkodott a logikátlannak tűnő jelenségen, majd levonta a következtetését: a hatékonyság növelése a fogyasztást is növeli, ehhez pedig még több szén kell.

Önfeledten autózunk

A világ kőolajkészletének jelentős részét gépjárművek égetik el. Ahogy fejlődtek a motorok, úgy váltak egyre kifinomultabbá és hatékonyabbá, a karosszériák áramvonalasabbá. Sokan már maguk előtt látták, ahogy csökken majd a kőolaj felhasználása.

Az évtizedek során a motorok hatékonysága (fogyasztása) valóban jobb lett, de ezzel együtt mégis tovább nőtt a teljes üzemanyag-felhasználás. Egyre többen használnak ugyanis autót (sok családban nem csak egyet), és egyre messzebb kocsikázunk, mint régebben. Ráadásul az autók mérete, és ezzel a súlya is nőtt. Amit a fejlettebb motorokkal fogyasztásban nyerünk, azt azzal részben el is veszítjük.

Önfeledten nyomtatunk

Ugyanez igaz az informatikai forradalomra is. A papírfogyasztás hatalmas terhet ró az erdőkre. A számítástechnika fejlődésével és elterjedésével mindenki arra számított, hogy a dokumentumok elektronikus kezelése és tárolása visszaszorítja majd a papírfogyasztást.

Ennek azonban épp az ellenkezője történt, sok helyen 40 százalékkal is több papír fogy. A szövegszerkesztők ugyanis egyre több dokumentum írására csábítottak, és a villámgyors nyomtatók elterjedésével önfeledten elkezdtünk nyomtatni. Például az amúgy digitálisan tárolt mezei számlák százmillióiból minimum két példányt. Minden nap.

Önfeledten repülünk

Az egyre kisebb fogyasztású utasszállító repülőgépek megjelenésével csökkent az utazás költsége. Ezzel párhuzamosan lefaragták a szolgáltatásokat is és elérkezett a fapados utazások kora. Tömegek kezdtek el repülni, ez viszont növelte az üzemanyag iránti keresletet. Ezt a kereslet-növekedést hívják visszapattanó hatásnak.

Hiú módon reménykedünk

A Jevons-paradoxont gyakran használják annak alátámasztására, hogy hiú remény a megnövelt hatékonyságban hinni,  az ugyanis fokozza az igényeket. Ettől függetlenül a hatékonyabb technológia növelheti az életminőséget is.

Jevons idejében a hatékonyabb gőzgépek lehetővé tették a termékek és emberek olcsóbb szállítását, ami hozzájárult az ipari forradalom kiteljesedéséhez, és végső soron az azóta is tartó, és egyre gyorsuló technológiai fejlődéshez. Ami viszont... igen, igen, a fogyasztás rendületlen, tartós növekedéséhez.

Az egyre fejlettebb technológia, úgy tűnik, önmagában nem elég például a szén-dioxid drasztikus globális csökkentéshez.

Újabb paradoxonokat alkotunk

Nem elég fejleszteni, a gondolkodás is módosításra szorul. Már, ha azt akarjuk, hogy a technológiai fejlesztések a természeti erőforrások megőrzését szolgálják.

Létezik egy másik módja is a kevesebb szén-dioxid kibocsátásnak:

Az energiahatékonyság és a takarékosság minőségileg különböznek. Az energiahatékonyság műszaki, technikai fogalom, ezzel szemben a takarékoskodás az értékrend és alapvető meggyőződések megváltoztatását igényli. Szemléleti változást, egészen pontosan: önkorlátozást, a fogyasztás visszafogását.

Ez pedig újabb kérdésekhez vezet: elvárható-e, hogy az ember önként korlátozza magát? Ha igen, kiktől? És milyen mértékben? Van-e számottevő hatása ennek? Ha igen, mekkora? És hogyan létezik, hogy sok száz millió ember nem jut hozzá alapvető forrásokhoz, élelmiszerhez, ivóvízhez, lakóhelyhez, miközben elképesztő a pazarlás a jobb módú helyeken?

Valószínű, hogy a legerősebb, feloldásra váró paradoxon most ez lehet.