- Tudomány
- Ma Is Tanultam Valamit
- mikrohullám
- nagykövetség
- kémjátszma
- szovjetunió
- hidegháború
- moszkva
- havanna
- hangtámadás
Hidegháború mikróval: a szovjetek évtizedekig sugarakkal lőtték az USA moszkvai nagykövetségét
További Ma Is Tanultam Valamit cikkek
Van olyan diplomata, aki állítólag teljesen megsüketült az USA havannai nagykövetsége elleni rejtélyes hangtámadások miatt, Amerika hazarendelte kubai embereit, a sajtó hajlamos az oroszokat sejteni a háttérben. A hidegháborút idéző sztori kapcsán előkerült egy fél évszázados történet is, amire azóta sincs magabiztos magyarázat: a Szovjetunió évtizedeken át bombázta mikrohullámú sugarakkal az USA moszkvai nagykövetségét. Tényleg a konteók agykontroll-fegyverét vetették be? És miért titkolta el Amerika az egészet a saját emberei elől is?
1965-ben ismeretlen fehér köpenyesek tűntek fel a moszkvai amerikai nagykövetség robusztus épületében, hogy vért vegyenek az ott dolgozó több ezer embertől. Az ilyesmi azokban az időkben sem volt része a diplomáciai mindennapoknak, és feltehetően az sem nyugtatott meg mindenkit teljesen, hogy az Amerikából érkezett orvosok közölték: egy újfajta vírus felbukkanása miatt vesznek mintát mindenkitől. A „ moszkvai virológiai vizsgálat” néven futó fedősztoriból ráadásul semmi sem volt igaz.
Az egészségügyi procedúra valójában egy szigorúan titkos washingtoni kormányzati vizsgálat része volt, a téma pedig: a mikrohullámú sugárzás emberekre gyakorolt hatása. Bár az Egyesült Államok saját nagykövete elől is elhallgatta, ők már tudták: a szovjetek évek óta mikrohullámú sugárnyalábokkal lövik a tízemeletes nagykövetséget.
Hogy milyen megfontolásból, és hogy Washington a tényt miért tartotta titokban egy egész évtizeden át, találgatások tárgya azóta is, része azoknak a hidegháborús titkoknak, amelyekre hivatalos magyarázat híján rárepülnek a konspirációs teóriák. Az egész most a havannai nagykövetség elleni állítólagos hangtámadások apropóján került elő ismét, annak ellenére, hogy technikailag különböző jelenségekről van szó. De mielőtt belemegyünk a részletekbe, érdemes egy kicsit még tovább visszatekerni.
A Dolog
1945. augusztus 4., Moszkva: a Vlagyimir Lenin Úttörőcsapat tagjai ünnepélyesen megigazítják magukon a vörös nyakkendőt, majd belépnek az Amerikai Egyesült Államok moszkvai képviseletére. Két nappal vagyunk Hirosima előtt, Európában három hónapja béke van, Amerika a Szovjetunió szövetségese, a pionírok pedig ennek megfelelő ajándékot hoznak: egy szép nagy fából faragott amerikai címert, fehérfejű rétisassal, nyílvesszőkkel és a békét jelképező olajággal, ott volt a csőre között a felirat is, ahogy kell.
Az ajándék Avarell Harriman nagykövet rezidenciáját ékesítette a következő hét évben, akkor is, amikor a két nagyhatalom már a legnagyobb ellenségek voltak. A csőr alatt, a faragvány belsejében volt azonban valami, amit nem írt elő a heraldika: egy egészen apró lehallgatóberendezés.
Nem akárki tervezte: Léon Theremin, aki egyebek között a róla elnevezett fura hangszert, az érintés nélkül, kézgesztusokkal megszólaltatható teremint is kitalálta.
A világ egyik első elektronikus hangszerének állítólag Lenin is nagy rajongója volt, de ahhoz, hogy az orosz fizikus a sztálini terror legdurvább évében, 1938-ban visszajöjjön Amerikából a Szovjetunióba, a KGB, valamint a professzor amerikai adósságai is kellettek. Theremin hamarosan a Gulágon találta magát. Más nélkülözhetetlen kutatókhoz hasonlóan ő is egy „saraskába” került (Tupoljev is egy ilyen kényszermunkatáborban skiccelte fel a Tu-2-es bombázót), és a parancsnak engedelmeskedve új típusú lehallgató-berendezéseken dolgozott.
Az amerikai címerbe tett minilehallgató (az amerikai szakirodalom ezt egyszerűen „The Thing” – a „Dolog” néven tartja számon) igazi újdonság volt: a világ egyik első olyan „passzív” hangtovábbítója, ami csak akkor lép működésbe, ha külső forrásból elektromágneses energiával aktiválják. Tulajdonképpen az árucikkek leolvasásánál használt, mai RFID-technikákra hasonlít, de a lényeg, hogy az egészen vékony membránú, saját elektronikával nem rendelkező kütyüt passzív állapotban gyakorlatilag nem lehetett felfedezni.
Az amerikai címer egészen 1952-ig jelentett a szovjet állambiztonság felé a rezidenciáról. Akkor bukott le, amikor a brit nagykövetség rádiósának fülébe egy nyílt csatornán egyszer csak berecsegett az amerikaiak beszélgetése – a szovjetek éppen ott továbbították a hangot. Theremin lehallgatóját az amerikaiak is gyorsan lemásolták, ami nem gátolta meg őket abban, hogy később politikai ügyet csináljanak belőle: az 1960-as U–2-es incidensben (ez az az eset, amikor az USA lelőhetetlennek hitt kémrepülőjét a szovjetek mégiscsak lelőtték) nyilvánosságra hozták az évekkel korábbi ügyet, hogy szemléltessék: lám, az oroszok is kémkednek, mindenki így játszik.
És akkor rájuk mikróznak
Arról azonban fogalmuk sem volt ekkor, hogy a Dolog likvidálása után a Szovjetunió új technikával, alacsony intenzitású mikrohullámokkal továbbra is sugároz a moszkvai követségükre. Erre csak egy 1962-es biztonsági ellenőrzésnél figyeltek fel, amikor újabb lehallgató berendezések után kutatva először detektálták a szokatlan sugárzást. Ennek a frekvenciája 2,5 és 4,1 gigahertz közötti volt, ez az a tartomány, amivel ma a wifik is működnek. Mivel az 5 microwatt/cm2-es energianyaláb gyenge ahhoz, hogy bármit felmelegítsen, az világos volt, hogy a szovjetek nem akarják élve megsütni az amerikaiakat (noha a mikrohullámú sütő is a hadiiparnak köszönhető). De hogy akkor viszont miről, az egyáltalán nem volt világos.
Az amerikai titkosszszolgálatok attól tartottak, hogy az oroszok rájöttek valami lényegesre a nem ionizáló sugárzásról, amiről nekik egyelőre fogalmuk sincs. A CIA azt a lehetőséget is komolyan vette, hogy a követségiek mentális állapotát próbálhatják a sugárzással befolyásolni, vagy akár – és itt már átlépünk a hidegháborús paranoia és az összeesküvés-elméletek tematiájába – az elméjüket próbálhatják így kontrollálni.
A Fehér Ház a CIA-t, a washingtoni külügyet és a a Pentagont bízta meg a titkos vizsgálattal, a mikrohullámú sugárzás emberi viselkedésre gyakorolt esetleges hatásait pedig az utóbbi alá tartozó DARPA (Defense Advanced Research Projects) kezdte elemezni. Ebből lett az „56-os számú programterv”, ismertebb nevén a Project Pandora – a hidegháborús kutatások történetének bizarr epizódja.
A görög mitológia szelencenyitogatójáról (ne feledjük: az elővigyázatlan Pandora bocsátotta a gonoszságot a világra) elnevezett titkos projektre nem véletlenül vannak ráfixálódva azóta is az alumíniumsisakosok és mindazok, akik szerint a háttérhatalom, a gyíkemberek vagy a tudjukkik elektromágneses sugárzással plántálnak gondolatokat az emberek fejébe. Mára jobb körökben ez kevésbé számít elfogadott véleménynek, de a hatvanas években a CIA is behatóan foglalkozott a lehetőséggel. De hát nem ez volt az egyetlen olyan konteó, amelynek volt némi valóságosalapja, ás ők voltak azok is, akik elfelejtették informálni az érintetteket, hogy éppen LSD-vel kísérleteznek velük (a hírhedt MKUltra programról a Netflixen épp most jön egy új sorozat).
Több titkos amerikai kutatásnak megvolt a szovjet megfelelője is. Az agykontroll, a tárgyak távoli mozgatása és más parapszichológiai témákra a Szovjetunióban egymilliárd dollárnyi rubelt is fordíthattak. Bár a műfaj sajátosságainak megfelelően a részleteket utólag is inkább csak találgatni lehet, annyi tudható, hogy az oroszokat is meglehetősen érdekelte az emberi elme elektromágneses hullámokkal való befolyásolásának, egy „pszichotronikus fegyver” megalkotásának a lehetősége.
Pandora és Bizarre
A gyenge mikrohullámú sugárzás lehetséges neurológiai hatásairól párhuzamosan zajlottak szovjet és amerikai kutatások. A titkos Pandora Project tehát egy sajátos fegyverkezési fegyverben, a lehetséges szovjet technológia megismerésének indoklásával kapott támogatást Washingtonban. A program keretében először majmokkal kezdtek kísérletezni: a Moszkvában detektáltakhoz hasonló frekvenciájú mikrohullámú sugárzásnak tették ki őket, és a feladatteljesítési képességeik változását vizsgálták.
Az első eredmények után a programot vezető Richard Cesaro azt állította, egyértelmű bizonyítékot talált arra, hogy a mikrohullámú sugárzás miatt romlottak a majmok eredményei, úgyhogy emberkísérleteket kezdeményezett. A még titkosabbnak szánt programnak a „Bizarre” fedőnevet javasolta (találó név kétségtelenül), és már ki is választották a nyolc kísérleti alanyt, akiket mikrohullámokkal akart volna megzakkantani. Mégsem lett az egészből semmi: amikor a projektet felügyelők mélyebben belenéztek a kísérleti jegyzőkönyvekbe, alapvető hiányosságokat találtak, Cesarót pedig munkatársai leginkább notórius hazudozónak látták, akit jobban érdekelnek a szupertitkos megbízások, mint a biológiai háttér. Miután több millió dollárt költöttek rá, 1969-ben az egész Pandora Projectet leállították.
Ha a jeleknek van is bármilyen hatása a viselkedésre és/vagy a biológiai funkciókra, az túl gyenge és jelentéktelen ahhoz, hogy megfogható legyen
– szólt a hivatalos összegzés.
Bár a megismerhető dokumentumok szerint a CIA arra jutott, hogy a mikrohullámokat nem lehet az elme kontrollálására használni, azóta is népszerű konteó, hogy a káros hatásokról az amerikai kormány többet tudott, mint amit megosztottak a nyilvánossággal. Az összeesküvés-elméletet szépen táplálja, hogy az amerikaiak az egész ügyet sokáig teljes titokban tartották. Bár a Pandora Projectet a moszkvai követségi incidens apropóján indították el, még a nagykövetségen dolgozók előtt sem tárták fel, hogy miért vizsgálják őket, akik így továbbra is kapták az alacsony mértékű, de ismeretlen hatású sugárdózist – átlagosan napi 18 órán át.
Alumíniumrolós diplomaták
Hogy miért tartottak ezt egy egész évtizeden át titokban, miközben a sugárzás folyamatos volt? A realistább feltételezések szerint Kissinger nem akarta kockáztatni a szovjetekkel való megbékélési politikát azzal, hogy nyilvánosságra hozza a balhét. De a kémjátszmák ismert forgatókönyvéhez hasonlóan a szovjetek előtt is úgy tettek, mintha fogalmuk sem lenne semmiről. És mivel miközben az esetleges neur ológiai hatásokat vizsgálták, a saját embereiket sem tájékoztatták, azt is lehet mondani (ezt állítja például a Foreign Policy biztonságpolitikai szakírója ), hogy az Egyesült Államok éveken át kísérleti nyúlként használta a saját diplomatáit.
A moszkvai nagykövetet is csak a hetvenes évek elején avatták be – amikor már lassan húsz éve kapták a sugárzást két közeli épületből, az egyiket speciel a szovjet parlament irányából. Lemondással fenyegetőzött, ha nem hozzák nyilvánosságra – végül ő tartott sajtótájékoztatót a botrányról. Az oroszok hivatalosan nem ismertek be semmit, de az egész még ezután is folytatódott, időnként változó frekvenciával.
Hogy pontosan mire volt jó a mikrohullámú „támadás”, hivatalosan és nyilvánosan soha nem derült ki pontosan. Egy későbbi, szigorúan titkos, a közelmúltban a wikileaksen megszellőztetett amerikai jelentés arra hajlott, hogy az orosz kémelhárítók így akarták zavaró jelekkel befolyásolni az amerikaiak saját elektronikus megfigyelési eszközeit. A hetvenes években végül alumínium védőernyőket szereltek fel a követség ablakaira. Ekkor már azt gondolták, hogy a címerbe rejtett hajdani Theremin-kütyühöz hasonlóan a sugárzással aktiválták a követségi lehallgatókat. Az amerikai követség egykori dolgozói között később több egészségügyi vizsgálatot is folytattak, de ezek nem nagyon találtak statisztikai összefüggést a sugárzás és a megbetegedések, halandóság között – ahogy a mikrohullámú sütővel kapcsolatos, időről-időre hullámszerűen visszatérő össznépi parák is nagyrészt áltudományos hülyeségeken alapulnak.
A követség környékén ennek ellenére arról beszéltek, hogy több embernek megemelkedett a fehérvérsejt száma, és gyakoriak a daganatos megbetegedések.
A nagykövetségen sokan cserbenhagyva érezték magukat, amiért olyan sokáig nem mondtak semmit, és még idegesebbek voltak amiatt, hogy milyen hatása lehetett a mikrohullámoknak
– mondta később az akkori amerikai nagykövet, James Schumaker. A volt amerikai diplomatát egyébként 1985-ben leukémiával diagnosztizálták. Bár felgyógyult, mindig arra gondolt, hogy a betegsége összefügg a moszkvai amerikai követség elleni mikrohullámú támadással.
Rovataink a Facebookon