Nem a Mount Everest a legmagasabb hegy a Földön

89172651
2014.12.10. 11:07

Micsoda? A legmagasabb hegy a Földön a Mount Everest, leánykori nevén Csomolungma, 8848 méterrel, ezt mindenki tudja, aki elért legalább az ötödik osztályig az általános iskolában, vagy van ismeretterjesztő csatornája a kábeltévén. Csakhogy ez így nem teljesen igaz. A földrajzkönyvek a legmagasabb hegycsúcsot úgy határozzák meg, hogy az a pont, ami a legnagyobb távolságra van a tengerszinttől - ez pedig minden, csak nem egzakt definíció.

A tengerszint ugyanis nem pontosan ugyanolyan magasan húzódik a Föld minden pontján, sőt, több száz méteres különbségek is lehetnek két helyen a tengerszint között, amit ugye a földrajzban a mérőszalag nulla pontjaként használnak. Ennek az oka, hogy a Föld nem tökéletes gömb alakú, hanem úgynevezett geoid: a sarkvidékeknél kicsit meg van lapulva, az Egyenlítőnél meg van egy kis úszógumija. Ebből adódik, hogy minél közelebb vagyunk az Egyenlítőhöz, annál magasabban van a tengerszint, és annál inkább magasabbak a hegyek, mint amilyennek tűnnek.

Ha a legmagasabb hegycsúcsot úgy definiáljuk, ahogy egy rendes matematikus tenné egy geometriai feladatnál (vagyis a Föld felszínének az a pontja, ami a legtávolabb van a Föld középpontjától), a Himaláját hirtelen túlszárnyalják az Andok Egyenlítőhöz közel fekvő csúcsai. A Föld középpontjától legtávolabb az Egyenlítőtől mindössze egy fokra délre fekvő Chimborazo csúcsa van, 6384,4 kilométerre. A Mount Everestnél ez a távolság mindössze 6382,3 kilométer, vagyis a Chimborazo valójában 2168 méterrel magasabb az Everestnél. A második helyre egy másik Andok-csúcs jön be, a Huascarán Peruban, ami arról is nevezetes, hogy ott a legalacsonyabb a gravitáció az egész Földön (ez nyilván a Föld középpontjától mért nagy távolsággal van szoros összefüggésben). Egyébként a Chimborazo nevéből származik a csimborasszó szó is, még abból az időből, amikor ezt tartották a világ legmagasabb hegyének.

Ha az ortodox, tengerszintes rendszerben számolunk, a Chimborazo csak 6268 méter magas, ami még az Andok csúcsai között is csak a 39. helyre elég.

És hogy a dolog még bonyolultabb legyen, létezik még egy mérési módszer a hegyek magasságára, ami egyszerűen a hegy lábától a csúcsáig mér. Ezzel a metódussal Hawaii egyik vulkánja, a Mauna Kea a listavezető, ami a Csendes-óceán fenekéből nő ki, és onnan számítva 10203 méter magasan van a csúcsa (a vízből egyébként csak 4207 méter lóg ki). Sőt, van olyan megközelítés is, ami szerint még ennél is magasabb a Csendes-óceán fölé mindössze 406 méterre magasodó Mount Lamlam Guam szigetén, ami a Mariana-árok közvetlen szomszédságában van. Ha az árok legmélyebb pontjától számítjuk, a teljes magassága valójában 11330 méter, de ezt a földrajztudósok általában komolytalannak tartják.

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM