A vietnami háborús csecsemőjárat legendája

2016.12.19. 07:03

1975 tavaszán a vietnami háború húsz év után végre eldőlni látszott. Az észak-vietnami kommunista erők áttörtek az egész háború alatt a legfontosabb amerikai támaszpontnak számító Danangnál, és nemsokára már a déli főváros Saigont lőtték nehéztüzérséggel. Március végére már egyértelmű volt, hogy a háború elbukott a déliek számára, az amerikaiak első számú célja pedig csak az lehet, hogy aránylag kis veszteségekkel hagyja el minden civil az országot (az amerikai haderőt addigra már, papíron legalábbis, az utolsó emberig kivonták Vietnamból).

Hogy milyen arányban mozgatták humanitárius megfontolások és PR-indokok Gerald Ford amerikai elnököt, már sosem fog kiderülni, mindenesetre április elején bejelentette az Operation Babylift hadműveletet, a háborúban árvává lett vietnami csecsemők kimenekítését az ostromlott zónából. Ez hetekkel az igazi, nagyüzemi evakuáció csúcspontja előtt volt, amikor az ikonikus fotó is született a háztetőn a helikopter előtt sorban álló menekülőkről.

De hogy a fenébe lehet kimenekíteni ki egy ostromlott városból több ezer kisgyereket?

Az amerikai hadsereg C5 Galaxy és C141 Starlifter teherszállító repülőgépeit vetette be a gyerekek szállítására, amihez a PanAm légitársaság Boeing 747-es utasszállítói is csatlakoztak. A Boeingeken szolgálatot teljesítő pilóták és stewardessek visszaemlékezése szerint egyszerűen telepakolták az utasszállítót gyerekkosarakkal, minden ülésbe jutott egy, az ülések alá is, a folyosóra, a poggyásztartóba, mindenhová. Amikor kifogytak a kosarakból, papírdobozokat használtak.

Ne maradjon le semmiről!

A több száz gyereket szállító gépek 30 óra alatt fordultak egy rakománnyal, a személyzet egy szemhunyásnyit sem tudott aludni ezalatt. Ráadásul a legelső járat rögtön katasztrofálisan indult, a gép lezuhant, a 300 szállított gyerekből 78 meghalt a balesetben. A gépek három héten át jártak Saigon és az amerikai nyugati part nagyvárosai között, a hivatalos adatok szerint több mint 10 ezer árvát átszállítva Amerikába (más becslések szerint ez a szám jóval alacsonyabb volt), jó részük 2 éves vagy annál még fiatalabb volt.

Balra: Amerikai tiszt üt le egy vietnami férfit, aki egy gyerekeket szállító helikopterre próbált felkapaszkodni. Jobbra: New Yorkban Playboy-modellek hordozzák a vietnamból kimenekített babákat egy jótékonysági akció keretében, amit a Playboy-vezér Hugh Hefner szervezett.
Balra: Amerikai tiszt üt le egy vietnami férfit, aki egy gyerekeket szállító helikopterre próbált felkapaszkodni. Jobbra: New Yorkban Playboy-modellek hordozzák a vietnamból kimenekített babákat egy jótékonysági akció keretében, amit a Playboy-vezér Hugh Hefner szervezett.
Fotó: Bettmann

A gyerekek örökbe fogadó szülőkhöz kerültek, és amerikaiként nőttek fel. A hadműveletet rengeteg vita övezte, a valóban elárvult és az ostromban gyakorlatilag halálra ítélt gyerekek mellett ugyanis a nagy káoszban sok olyan is felkerült a repülőkre, akiket ezzel gyakorlatilag elraboltak a családjuktól. Sokan csak felnőtt korukban, 30-40 évvel a háború után tértek vissza Vietnamba, hogy megtalálják a vér szerinti rokonaikat.

Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM