A 13 éves világháborús veterán

Pearl Harbor bombázása után sok amerikai fiatal kapott vérszemet, milliók akartak bosszút állni a támadásért, és alig várták, hogy csatába indulhassanak. Megugrott az önkéntesek száma, de sokan nem akarták megvárni, míg betöltik a 17 éves alsó korhatárt. Ilyen volt Calvin Graham is, aki 12 évesen kitalálta, hogy csatlakozik a haditengerészethez.

Graham Texasban élt hét testvérével és erőszakos nevelőapjával. Amikor hatodikos volt, egyik bátyjával albérletbe költöztek, és rikkancsként dolgozott. 1942-ben jártunk, egy figyelmes újságárus ekkor igen jól informált lehetett a háború állásáról. Amikor Graham megtudta, hogy unokatestvére elesett egy ütközetben, elhatározta, hogy csatlakozik a haditengerészethez.

Egy augusztusi napon néhány haverjával beállt a toborzóiroda előtti sorba. Ugyanezek a haverok nem sokkal korábban ráhamisították Graham anyjának az aláírását a megfelelő dokumentumokra (még egy közjegyző bélyegzőjét is ellopták, hogy lepecsételjék a papírokat), így szinte semmi nem állt a fiú és a haditengerészet közé.

Tudtam, hogy a fogaimból látni fogja, hogy túl fiatal vagyok

– emlékezett vissza később.

A 157 centis és 56 kilós Graham beállt néhány 14-15 éves mögé a sorba, és amikor a fogorvos azt mondta, hogy de hát csak 12 éves, azt válaszolta felháborodottan, hogy 17. Ezt a kört lefutották párszor, majd a fogorvos eldöntötte, hogy neki nincs erre ideje és továbbengedte.

A USS South Dakotára került, ami kora egyik legjobb csatahajójának számított. Nem csak páncélzata és ágyúi tették veszélyessé, hanem a sebessége is. A korábbi csatahajók inkább a nyers erőre voltak kiélezve, de a South Dakotát egy jelentősen erősebb hajtóművel szerelték fel, mint elődeit, így fürgébb volt, mint amire a japánok számítottak. Kapitánya, Thomas Gatch nem titkolta a japánokkal kapcsolatos érzelmeit.

Nincs még egy olyan hajó, ami ilyen lelkesen indulna el a Csendes-óceán felé

– írta Samuel Elliot Morrison történész.

A 2200 fős legénység nagyrészt zöldfülű újoncokból állt, akik alig várták, hogy harcolhassanak. Amikor a USS South Dakota elérte a Csendes-óceánt, csatlakoztak a legendás USS Enterprise repülőgép-hordozó kíséretéhez. A Santa Cruz-szigeteknél a japánok légi támadás indítottak az amerikai hajók ellen, amit úgy tűnt, hogy a South Dakota sikeresen visszavert, de egyszer csak

A robbanásban 50-en megsebesültek, de Graham ezt a kört szerencsésen megúszta. A hajót Pearl Harborban javították meg, közben a fiú hivatalosan is tinédzserré vált, 1942 november 13-án betöltötte a 13-at. Nem sokkal később a japánok megtámadtak a guadalcanali légi támaszpontot, így az Enterprise, a South Dakota, a Washington csatahajó és négy romboló éjszakai vadászatra indult. November 14-ére a japán hajók elsüllyesztették vagy harcképtelenné tették a rombolókat, a gépágyús Grahamet pedig arcon találta egy repesz, ami átszakította az arcát és kiütötte az első fogait. Ennek ellenére, és fittyet hányva a forró gépágyú miatt elszenvedett égési sérülésekre a 13 éves fiú segített biztonságba húzni a többi tengerészt.

A South Dakota eltűnt a sűrű füstben, így a japánok azt hitték, elsüllyesztették. Mikor később a hajó kihajózott a hajójavítóból, a sajtó már csak X Csatahajóként hivatkozott rá, hogy a japánok ne tudják meg, hogy a flotta egyik legerősebb hajója még vígan szeli a habokat.

Néhány kisebb küldetés után két romboló kíséretében megérkezett New Yorkba. Itt a legénység több tagját kitüntették hősies helytállásukért. Graham a Bronz csillag és a Bíbor Szív kitüntetéseket kapta meg, utóbbi a harci sebesülteknek, esetleg elesett katonáknak jár. Az öröm azonban nem tartott sokáig.

Grahamet először fogdába zárták a texasi Corpus Christiben, majd rangjától és kitüntetéseitől megfosztva leszerelték. Ezzel a veteránoknak és hadi sebesülteknek járó segélyt is megvonták tőle. A houstoni újságírók lelkesen megírták a történetét, de végül az ügy nem keltett nagy felháborodást. Bár Graham még visszatért az iskolába, 14 évesen otthagyta a közoktatást és megnősült. Még abban az évben gyereke született, és elkezdett hegesztőként dolgozni a houstoni kikötőben.

Sajnos se a családját, se a munkáját nem tudta sokáig megtartani. 17 évesen már elvált, és amikor besorozták (a korábbi szolgálatát nem vették volna figyelembe), újra jelentkezett a tengerészgyalogsághoz. Ez a szolgálat se tartott sokáig, egy esésben megsérült.

Amikor Jimmy Carter elnök lett, Graham abban bízott, hogy az egykori tengerész megadja majd neki, amire vágyik: a veteránnak járó hivatalos leszerelést, amivel megkapná a katonáknak járó nyugdíjat, és ki tudná fizetni az orvosi kezelését. 1978-ban Carter bejelentette, hogy Graham tisztességes leszerelést kap és visszakapja a kitüntetéseit, kivéve a Bíbor Szívet – bár az extra  támogatás pont ezzel járt volna. Nem ő volt az első katona, aki hasonlóan járt.

1988-ban tévéfilm készült a történetéről, ami a korábbi újságcikkekkel ellentétben már felkeltette a köz érdeklődését, így Ronald Reagan még ebben az évben megadta Grahamnek a veteránoknak járó támogatást. Végül a Bíbor Szívet is visszakapta, de csak az 1992-ben bekövetkezett halála után két évvel – a kitüntetést a családja vette át.