A történelem első csókjelenete 3500 éves, de a fél világ ma sem csókolózik

További Ma Is Tanultam Valamit cikkek

Az igazi elefántpuszi sokkal finomabb annál, mint amikor az ember a combfeszítő szabóizmába kap egy térdest, inkább a csókolózásnak felel meg a legnagyobb szárazföldi állatoknál. A funkciója is hasonló: kötődési gesztus, a potenciális pár hormonjainak megízlelése. Csőröznek a papagájok is, a csimpánzok és a bonobók a nyelves csókot kedvelik (meg bármit, aminek akármilyen köze van a szexhez). A csókolózás mindez alapján erősen biológiai meghatározottságúnak tűnhet. A helyzet azonban bonyolultabb.

Az ormánycsók nem meglepő, hiszen igazi multifunkcionális szervről van szó: a vége érzékenyebb az emberi ujjaknál, tulajdonosa mérföldekről megérzi a víz illatát, még természetes snorkelezésre is kiváló, de legalább ilyen fontos a társas kapcsolatokban játszott szerepe. Az elefántok udvarlási rituáléjának fontos része (például a fejek összeütögetésén kívül) az ormányok összefűzése, másik szájába dugdosása, majd annak lenyalogatása. Igaz, kedvelik a hasonló technikával végzett kölcsönös széklet- és vizeletvizsgálatot is.

Az ormány több szempontból is a nyelvhez hasonló, csak nagyobb, komplexebb és több értelemben tökéletesebb szerv: csupa (elefántonként több, mint 40 ezer) izomból áll, és nagyszerűen alkalmas a termékeny időszakokról árulkodó hormonok kiszagolására és megízlelésére is.

Az emberi csóknak az egyik elterjedt, biologizáló elmélete szerint hasonló funkciója van, legalábbis a csók romantikus-szexuális válfajának: árulkodik a feromonszinten és az illaton keresztül a partner egészségéről, termékenységéről, sőt még a genetikai távolságáról is. Az ember ez alapján azért csókolózik, amiért a legtöbb állat nem: míg a fajok többsége messzebbről vagy vizeletből szagolja ki a feromonokat, mi ehhez a másik szájába dugdossuk a nyelvünket. Ilyesmit rajtunk kívül még a bonobók csinálnak, de ők egyébként is szinte mindent szexszel rendeznek le: az etológiai közhely szerint a bonobóknál a szex helyettesíti a kézfogást is.

Emberi evolúciós produktum akkor a nyelves puszi? Ha az lenne, arra számíthatnánk, hogy minden emberi közösségben jelen van. Szokták is állítani, hogy a csók univerzálé, (szinte) minden társadalomban gyakorolják, hozzátéve, hogy már 3500 éves védikus szanszkrit szövegek is említették egymás lelkének inhalálását.

Valójában azonban a szerelmi csók a kultúrák jelentős részében ismeretlen vagy éppen undort keltő gondolat. Néhány éve egy antropológiai vizsgálatban 168 kultúra szexuális-szerelmi szokásait hasonlították össze, és az eredmény szerint a romantikus csók csak 77-nél, vagyis nem egészen a felüknél fordul elő. Ez alapján a csók nyugati találmánynak tűnik, ami elterjedt a Közel-keleten és Ázsia jelentős részén is, és bár a globalizációval értelemszerűen mindenfelé terjeszkedik, a szubszaharai Afrika, Dél-Amerika és Új-Guinea társadalmaiban ritka.

Ezekben a régiókban a gyűjtögető és paraszti társadalmak egyikében sem találtak adatot szerelmi csókra az etnográfusok – míg például a dél-afrikai thonga vagy az amazóniai indián mehinku törzs tagjai a csókolózást kifejezetten ordenárénak és illetlennek találták. A szibériai és észak-amerikai, sarkvidéki gyűjtögetők ugyanakkor szívesen csókolóznak. A kutatók szerint ez náluk leginkább diffúzió, kulturális átvétel eredménye lehet.

Az antropológusok szerint a csók inkább a komplexebb társadalmakban terjedt el. Ez alapján megkockáztatják, hogy a csók szokásának megjelenése valamiképp a fejlettséggel függhet össze – de hogy ez konkrétan a szájhigiéné, vagy például az érzelmek kifejezésének másfajta, az elit csoportokra jellemző önszabályozása miatt lehet így, továbbra is kérdés. A csók mindenesetre nem egyszerűen egy ősi evolúciós eredménynek tűnik, inkább látszik az intimitás kulturálisan tanult kifejezési módjának, akkor is, ha vannak általánosabb biológiai alapjai.