Drakula háza Pécs központjában állt

2021.04.12. 08:53

Nem, egyáltalán nem a hollywoodi filmekből ismert, elegánsan öltözködő, fenyegetően  mosolygó, vérszívó vámpírról van szó, akinek oly híres színészek játszották el a szerepét, mint Lugosi Béla, Christopher Lee és Gary Oldman. Hanem Havasalföld (a mai Dél-Románia) szélsőségesen kegyetlen, 15. századi fejedelméről, III. Vladról, akit Drakulának is neveztek. 

Havasalföld fejedelmei, a Bazarab-dinasztia tagjai csak a magyar uralkodóktól remélhettek támogatást az oszmán hódítás ellen. „Öreg” Mircse (Mircea) fejedelem, aki 1386-tól 1418-ig uralkodott, a magyar Lackfi családból választott feleséget magának. Zsigmond magyar király oldalán vett részt a nikápolyi ütközetben (1396), fia, Mihály pedig az erdélyi vajdával szövetségben harcolt az oszmánok és az általuk támogatott rokona, saját unokaöccse ellen.

A Sárkány

Mircse másik fia, Vlad 1431-ben Nürnbergben kereste fel az akkor már német-római császárrá koronázott Zsigmondot, hogy a segítségét kérje. Zsigmond szívesen fogadta őt, és bevette az általa 1408-ban alapított Sárkány-rend lovagjai közé. E rend tagjai egy sárkányt ábrázoló jelvényt viseltek, ezért Vladot Havasalföldön csak

„Sárkány” Vlad, vagyis Vlad Dracul néven emlegették.

1436-ban sikerült megszereznie a havasalföldi trónt, és felvehette a II. Vlad nevet. Zsigmond halála után a Balkán többi fejedelméhez hasonlóan ő is veszélyes hintapolitikára kényszerült a szultán és a magyar király között. Amikor Hunyadi Jánost támogatta, a szultán foglyul ejtette őt, majd elengedte, de két fiát, (a majdani III.) Vladot és Radut túszként magánál tartotta. 1443-ban II. Vlad (Dracul) visszaszerezte trónját, s bármennyire is aggódott fiaiért, amikor I. Ulászló és Hunyadi János megindította téli hadjáratát, nyolcezer lovas élén csatlakozott hozzájuk. A várnai vereség (1444) után azonban úgy látta, hogy rossz lóra tett, ezért egy időre foglyul ejtette a hazafelé tartó Hunyadit. Ezzel sikerült mindkét nagyhatalmat magára haragítania; 1447-ben Hunyadi támogatásával megdöntötték uralmát, őt magát megölték, s II. Vladislav került a helyére.

A szadista

II. Vladnak (Draculnak) két fia hat éven át oszmán fogságban élt. Egyikük, a Dracula néven is emlegetett Vlad Segesváron született 1428 és 1431 között, az anyja egy erdélyi vagy moldvai nemesasszony volt. A Dracula név (régi román formájában Drăculea), amelyet III. Vlad kapott kortársaitól, s amelyen mindmáig emlegetik, a „sárkány” szóból származik. Az -a/-ea toldalék azt jelenti: fia valakinek. Dracula tehát annyit jelent, hogy Dracul fia. Apja megölése után a szultán Draculának szánta a havasalföldi vazallus fejedelem rangját, s 1448-ban trónra is ültette őt. Vladislav azonban visszatért, s Dracula Magyarországra menekült, Hunyadi János familiárisai közé.

Fejedelemségét a nándorfehérvári győzelemnek köszönhetően 1456-ban foglalhatta vissza. III. Vlad (Dracula) hatalmát azonban számtalan rokona veszélyeztette, akik Isztambulban vagy Erdélyben szőttek összeesküvéseket ellene, s ezért trónra lépését követően máris kivégeztetett több bojárt. A karóba húzás volt a kedvenc kivégzési módszere, egyszer az étkező asztalát is a karók alatt állíttatta fel, hogy alaposan megfigyelhesse áldozatai szenvedését. Kortársaitól ezért megkapta a Vlad Ţepeş (ejtsd: cepes), vagyis Karóba Húzó Vlad nevet.

A pécsi háztulajdonos

1462-ben Dracula bátran harcolt az oszmánok ellen, s egy éjszakai támadás során kis híján még a szultánt is sikerült megöletnie. De a túlerő győzedelmeskedett, országa nagy részét elfoglalták, s II. Mehmed szultán Dracula testvérét, Radut nevezte ki fejedelemnek. Dracula nem tett mást, mint apja és nagyapja: ha az egyik szomszédos nagyhatalomtól nem remélhetett támogatást, a másikhoz fordult. Felkínálta a szultánnak a szövetséget, amit viszont a magyar Mátyás király nyilvánított árulásnak, és elfogatta Draculát.

Mátyás éveken át őriztette őt az udvarában. Dracula fokozatosan visszaszerezte bizalmát, s második feleségét, Jusztinát a király rokonai, a Szilágyiak közül választotta ki. Lakott Budán, Visegrádon és Vácon is, Pécsen pedig feleségével együtt birtokolt egy jelentős ingatlant, amit egy fennmaradt okirat szerint 

a kortársak Drakwlyahaza, vagyis „Drakula háza” néven emlegettek.

Fedeles Tamás történész kutatásai szerint az épület minden valószínűség szerint a város központi részén, a főtér közelében állhatott. 

Mivel Havasalföldön egymást követték a törökbarát fejedelmek, Mátyás úgy döntött, hogy visszaülteti a trónjára III. Vladot, aki a töröktől semmiképpen sem remélhetett támogatást. Dracula Erdélybe utazott a kedvező alkalomra várva, majd jelen volt Szabács 1475-ös visszafoglalásánál. A következő évben Báthory Istvánnal Moldva megsegítésére indult, s egy gyors győzelem után 1476-ban visszatérhetett a fejedelmi trónra. Csakhogy még ebben az évben meghalt: vagy a török ellen harcolva esett el, vagy meggyilkolták. A fejét Isztambulba vitték, a testét a snagovi kolostorban temették el.

Hogy lett belőle vámpír?

Szász ellenfeleinek beszámolói alapján már a 15. században íródott német röpiratok úgy mutatták be őt, mint vérszomjas szörnyeteget. Majd az ír Bram Stoker 1897-ben megjelent, Drakula című regényében összekapcsolta a vámpírokkal kapcsolatos, kelet-európai népi hagyományokat III. Vlad fejedelem személyével. A regény első filmes feldolgozását a német Friedrich Wilhelm Murnau rendezte meg 1922-ben, s a szerzői jogokkal kapcsolatos viták elkerülése céljából filmjének a Nosferatu címet adta. (Stoker özvegye mégis pert indított.) A történet azonban csak 1931-ben vált világhíressé, a Tod Browning által rendezett, Drakula című amerikai filmnek köszönhetően. 

Mind Stoker regénye, mind Browning filmje Erdélyben, vagyis a XIX. század végi Magyarországon játszódik, Havasalföld nevét meg sem említik. Dracula kastélya a regény szerint valahol a bukovinai határ közelében található, s angol áldozata, Jonathan Harker a kastélyból Budapest felé menekül. Az amerikai film első perceiben ízes magyar beszédet hallunk a fogadóban, s a szereplők csak pár perc múlva váltanak át az angolra. 

Ráadásul a magyar Lugosi Béla alakította a címszerepet.

Nem csoda, ha mindezek következtében világszerte igen sokan úgy gondolhatják, hogy a történelmi Dracula magyar lehetett, valamelyik „erdélyi gróf”. És mivel III. Vlad Ţepeşnek a nagyanyja, talán az anyja s egyik (vagy több) felesége egészen biztosan magyar asszony volt, talán nem is tévednek olyan nagyot.

Kik próbálták mentegetni?

Egy XVI. századi orosz elbeszélés szerint Dracula „azt a célt tűzte ki maga elé, hogy irtsa a gonoszt, és helyreállítsa az igazságot”. Több román történész is „erős igazságérzetének” tulajdonította a kegyetlen büntetéseket. A Nicolae Ceaușescu uralma alatt álló Romániában pedig még egy játékfilm segítségével is megpróbálták rehabilitálni. Az 1979-ben elkészült Vlad Ţepeş című film – a francia Claude Aziza szavaival élve – azt sugallta, hogy a címszereplő nemzeti hős volt,

a szabadság apostola, igazságos és hűséges fejedelem, aki szembeszállt a törökökkel, de elárulták saját alattvalói. A film az állami propaganda eszköze volt, némi fantáziával Ceaușescut III. Vlad megtestesülésének is lehetett tekinteni, aki harcol a külső fenyegetés és a belső megoszlás ellen.

Ceaușescu Romániájában még Dracula halálának 500. évfordulóját is megünnepelték. Szülővárosa, Segesvár boltjaiban pedig mindmáig számtalan emléktárgyat kínálnak a városba látogató turistáknak, melyek Karóba Húzó Vlad emlékét idézik.

Mennyit tud valójában a történelemről? Tegye próbára tudását a Rubicon Próba kvízjátékban! Mind a 13 pontot csak egy igazi történelemzseni szerezheti meg! 

Ez a támogatott szerkesztőségi tartalom a Rubicon Történelmi Magazin közreműködésével jött létre.

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM